Sport

Hajrá Kecskemét! Nagy lépést tehet a felsőház felé vezető úton hétfő este a Scoregoal

A kecskeméti futsalosok a Férfi Futsal NB I. 15. fordulójában hétfőn hazai pályán, 18:30-as kezdéssel fogadják köveztlen riválisukat, a 6. helyezett DEAC-ot.

A hétfőn 18:30-kor kezdődő megmérettetés különösen fontos állomása annak az útnak, amely a felsőházi rájátszás felé vezet. A két gárda debreceni meccsén nem született csak egyetlen találat, és azt az SG Kecskemét Futsal tudta szerezni Suscsák révén.

A CSAPATOK JELENLEGI FORMÁJA

A csapatok az elmúlt 14 fordulóban szorgosan gyűjtötték az egységeket, és mindkét fél a tabella első felében helyezkedik el. A Kecskemét 26 ponttal az ötödik, míg a DEAC 20 ponttal a hatodik. A Messzi István Sportcsarnokban kezdődő mérkőzés parázs csatának ígérkezik, hiszen minden egyes pontnak óriási szerepe lesz a végelszámolásnál.

Marko Gavrilovic sportigazgató a meccset megelőzően így vélekedett: 

A Debrecen méltán van ott a felsőházi zónában, a szezon eleje óta sokat fejlődtek, és ez teljesítményükön is jól megmutatkozik. Jó formában vannak, csak a Haladás tudta őket legyőzni az utóbbi hetekben, és az is egy szoros összecsapás volt. Biztos vagyok benne, hogy hétfőn Kecskemétre is úgy érkeznek, hogy pontot, pontokat akarnak szerezni. Ami minket illet, mi is egyre jobbak vagyunk, hétről hétre egyre erősödik fiatal csapatunk karaktere. Sajnálom, hogy legutóbb a jó teljesítmény nem párosult eredményességgel Veszprémben, de levontuk a tanulságokat és sokat dolgoztunk azon, hogy a DEAC ellen visszatérjünk a sikerek útjára. Bízom a csapat erejében, eltökélt szándékunk, hogy itthon tartsuk a három pontot. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy szurkolóinkhoz is szóljak. Nagyon fontos láncszemei a klubnak. Az az energia, amit tőlük kapunk a lelátóról, mindenképpen szükséges lesz ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el a folytatásban, és elérjük célunkat, azaz a felsőházi rájátszást.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb