Kecskeméti arcok

Napi cukiság: jeges vízből mentették ki a kimerült kutyát a kecskeméti állatvédők

A kecskeméti állatvédők vasárnap az utolsó pillanatokban mentették ki a kimerült kutyát, amely a Csukás-érbe esett bele. A mentés nem volt egyszerű, de végül szerencsére sikeres lett – tudtuk meg a magyarallatvedelem.hu-tól.

A kecskeméti Menhely az Állatokért Alapítvány közösségi oldalán tette közzé a nem mindennapi mentés részleteit. Mint írták,  a tegnapi nap folyamán kapták a hívást: a Csukás-érbe két kutya beleesett és nem tudtak kijönni.

Ezt követően két autóval indult azonnal a mentés. Megjegyezték, hogy a bajba jutott két kutya egy hete veszett el otthonról. Csak a szerencsének volt köszönhető, hogy arra járók meglátták őket. Mire a helyszínre értek a kecskeméti állatmentők, addigra az egyik kutyus már a parton volt. Látszólag nem volt baja, leszámítva a vérző hátsó mancsait, viszont a másik kutyus annál nagyobb bajban volt.

UTOLSÓ EREJÉVEL EGY BETONTÖMBBE KAPASZKODOTT

Utolsó erejét használva kapaszkodott egy betontömbbe, de sajnos nem tudott kijönni. Mint írták, a mentést nehezítette a meredek és csuszós partszakasz és a már kint lévő kutya. A parton lévő kutyus ugyanis nagyon védte a társát és nem engedte, hogy segítsenek neki az állatvédők. Idővel végül mind a két kutyát sikeresen megmentették. A kisebbik, öregebb kutyát meleg fűtött helyre tették, szárították és melegítő párnát is kapott, amíg a gazda értük nem jött.

„Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a jól felregisztrált chip, de ennél is fontosabb, hogy vigyázzatok kedvenceitekre!”

– emelték ki az állatvédők.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb