Sport

Ünnepi hangulatú Scoregoal rangadón jótékonykodhatunk csütörtökön

A címvédő és BL-szereplő Haladás érkezik csütörtökön Kecskemétre, a Messzi István Sportcsarnokba a férfi futsal NBI 17. fordulójában. A belépés ingyenes, adománygyűjtő akciót is szerveztek, valamint a Mikulás is kilátogat majd a rangadóra – tudtuk meg a Scoregoal közleményéből.

A 18:30-tól rajtoló derbire a klubvezetés ingyenessé tette a belépést mindenki számára, valamint adománygyűjtő akciót is szerveztek a Medina Adománybolt részére. Az este folyamán a Mikulás is felbukkan majd a lelátó sorai között.

SEGÍTSÜNK ÉS SZURKOLJUNK EGYÜTT

 A csütörtöki mérkőzés ideje alatt adománygyűjtést szervez a hírös városi klub a Medina Adománybolt részére. Jó minőségű felnőtt és gyermek ruhákat, játékokat és édességet várnak elsősorban a karitatív akció keretein belül.

A nyári felkészülési időszakban két edzőmeccset már vívott egymással a Kecskemét és a Haladás. A Lakiteleken rendezett első megmérettetésen 3-2-re győztek a kék oroszlánok, majd Kecskeméten egy nappal később 3-3-ra végeztek a felek. Az alapszakasz első, szombathelyi ütközetében viszont simán tudott nyerni a Haladás 5-0-ra, így van miért törleszteni a kék oroszlánoknak. A címvédő 13 sikerrel és egyetlen vereséggel vezeti a bajnokságot. Az SG Kecskemét Futsal a 4. pozíciót foglalja el jelenleg.

Fotó: scoregoal.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb