Sport

Tragédia történt a csapatnál, átmenetileg új edzője lesz a kecskeméti kosarasoknak

Ivkovics Sztojan, a válogatott korábbi szövetségi kapitánya ül le a férfi NB I-ben szereplő Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét kispadjára. A szakmai igazgató nem tervez változtatást, de minél hamarabb stabilizálni szeretné a csapat játékát – tudtuk meg a klubtól.

Az eddigi edző, Forray Gábor a hétvégén jelezte Ivkovicsnak, a klub szakmai igazgatójának, hogy néhány hét pihenésre van szüksége, mert októberben elveszítette édesanyját és kimerült pszichésen.

“Mindig az volt a törekvésünk, hogy legyen Kecskeméten állandóság. Ide értem a játékoskeretet, a szakmai stábot és a kosárlabda filozófiánkat. Ennyi idő alatt összesen csak két felnőtt magyar játékost, Révész Ádámot és Horti Bálintot szerződtettük, és azt sem lehet ránk mondani, hogy a külföldiek számára átmeneti állomást működtetnék, összesen csak huszonkilenc légiós szerepelt nálunk tizenegy év alatt, jórészük több szezonon át”

mondta Ivkovics Sztojan.

“Állandóságra törekszünk, és van egy rendszerünk, ami az elmúlt években sokszor hozott szép eredményt, és sokszor segített ki minket rosszabb időszakokban. Most is erre akarunk támaszkodni. Nem terveztem, hogy a válogatott után ilyen feladatot lássak el, de ez egy szükséges lépés, a szakmai igazgatónak vállalnia kell a felelősséget a szakmáért, munkáért. Amióta itt vagyok, csak kétszer nem jutottunk rájátszásba, az a célom, hogy minél hamarabb stabilizáljuk a csapat játékát és bátorsággal, fegyelemmel és összefogással elinduljunk előre”

tette hozzá.

forrás:MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb