Sport

Közel volt a bravúr! Az utolsó másodpercekig meccsben volt a Scoregoal Dróthék ellen

Csütörtök este a Bajnokok Ligája elitköréből Magyarországra visszatérő, listavezető Haladás VSE-t fogadták a kecskeméti futsalosok. A vendégek a mérkőzés 23. percében három egységgel vezettek, a Scoregoal azonban nem adta fel: az utolsó percben még a döntetlenért harcoltak az ország legjobb csapata ellen – tudtuk meg közleményükből.

Agresszív letámadással igyekezett mindkét gárda zavarba hozni egymás. Az első komolyabb lehetőségek a Haladás előtt adódtak, noha a Kecskemét akcióiban is volt potenciál. A 14. percben tört meg a gólcsend, Dróth érkezett jó ütemben, és megszerezte a vezetést a címvédőnek, 0-1. Középkezdés után majdnem jött az egalizálás, ám ami kimaradt a hazai oldalon, az a másikon nem: Hajmási tessékelte a játékszert Krajcsi hálójába, 0-2. Ritmust váltott a Kecskemét, sorra dolgozták ki a lehetőségeket, a befejezésekkel viszont hadilábon álltak a kék oroszlánok. A szünetig nem változott az eredmény.

UTOLSÓ LEHELETÜKIG HARCOLTAK A KECSKEMÉTIEK

Fordulás után is lüktető maradt az iram, egy pillanatig sem unatkozott a közönség. Krajcsi önfeláldozóan tartotta versenyben a kecskeméti alakulatot, ám a 23. percben már tehetetlen volt az ex-Scoregoal játékos Rutaival szemben, 0-3. A vasiak térfelén igyekezett labdát szerezni a hírös városi alakulat, mindent egy lapra feltéve mentek előre. A hajrában létszámfölényes taktikára váltottak a házigazdák, és Pál Patrik sistergős bombájával zárkóztak a 37. percben, 1-3. Nem sokat kellett várni a folytatásra: Biró Attila érkezett a centerezésre jó ütemben, 2-3. Kezdtek elszabadulni az indulatok, a Haladás edzőjét piros lappal küldték el az öltözőbe. 35 másodperc maradt még a találkozóból, időt kért a kecskeméti stáb. Sansz még volt az egalizálásra, de végül elmaradt. Ettől függetlenül a hírös városiak méltán lehetnek büszkék magukra, megmutatták karakterüket, amelyet a szurkolótábor vastapssal jutalmazott.

Büszke vagyok a srácokra, mert kiadták magukból a maximumot. Hét bevethető játékosom volt a mai mérkőzésre, és így sem vallottunk szégyent. Az ország legjobb csapata ellen ilyen tartalékosan nem volt elvárható, hogy mi birtokoljuk többet a labdát, vagy hogy látványos játékkal rukkoljunk elő. Megvolt a tervünk, hogyan lehet esélyünk a címvédő ellen, és majdnem sikerült is pontot szerezni. Sokat tanulhatunk a mai összecsapásból. Fiatal csapatunk számára még kihívás minden ehhez hasonló, magas hőfokú derbi, de az itt megszerzett tapasztalatok a fejlődésünket szolgálják

– mondta Marko Gavrilovic sportigazgató.

SG Kecskemét Futsal – Haladás VSE 2-3 (0-2)
Férfi futsal NBI, 17. forduló
2023.12.07., csütörtök 18:30 @ Messzi István Sportcsarnok

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb