Mindenmás

Több eljárás is folyamatban van azzal a férfivel szemben, aki több kerékpárt is ellopott Kecskeméten, de pár percen belül elkapták a rendőrök

Két biciklit ellopott, egyet megpróbált, de nem tudott elvinni az a férfi, akit a kecskeméti rendőrök a lopást követő pár percben elfogtak – számolt be róla a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az egyik kecskeméti társasházba sétált be egy férfi még a múlt hét második felében. Nem volt nehéz dolga, mivel a lépcsőházba a csukott, de nem zárt ajtón keresztül jutott be. Három lezárt kerékpárt pillantott meg, melyeket el akart lopni. Közülük kettő zárját megrongálva meg tudta azokat lovasítani, a harmadik kétkerekű zárja azonban feladta neki a leckét, így azt otthagyta. A tolvaj nem jutott messzire, ugyanis a lopást követő perceken belül a rendőrök elfogták. A 29 éves helybéliről kiderült, hogy több eljárás is van vele szemben folyamatban. Kihallgatását követően őrizetbe vették a férfit.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb