Közélet

A mi vármegyénkből is érkezhetnek munkások a Szegeden épülő BYD autógyárba

Szinte lasszóval kell majd keresni a munkásokat a Szegeden épülő BYD autógyárba, Csongrád-Csanád vármegyében ugyanis mára elfogyott a hadra fogható munkaerő. A megoldást Békés és a mi vármegyénk, azaz pontosabban Dél-Bács jelentheti, ahol még mindig bőven van tartalék ahhoz, hogy ne kelljen tömegesen vendégmunkásokat alkalmaznia a kínai vállalatnak – írja a VG.

A lap szerint a gyár Szegedre települése jó hír, hiszen a várost eddig elkerülték a befektetők, legalábbis a helyi iparűzési adó bevételei alapján, ugyanakkor feladja a leckét a cégnek és a munkaerő-toborzó irodáknak, hogy megtalálják a még fellelhető munkaerőt, ha igazak azok a hírek, hogy a kínaiaknak több ezer dolgozóra lesz szükségük.

MAJDNEM TELJES A FOGLALKOZTATOTTSÁG

Amit biztosan nem Csongrád-Csanádban fognak megtalálni: a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2023 harmadik negyedévében a vármegyében mindössze 2,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ami nemcsak az egyik legjobb munkaerőpiaci adat Magyarországon, hanem kvázi teljes foglalkoztatottságnak felel meg, tehát innen bevonni munkaerőt a gyár működésébe szinte lehetetlen lesz.

Viszont ugyanez már nem mondható el a szomszédos Békésről, ami holtversenyben Szabolcs-Szatmár-Bereggel országosan a legrosszabb foglalkoztatottsági mutatóval rendelkezik, a 9,1 százalékos munkanélküliségi ráta másik oldalról viszont jókora potenciális munkarő-tartalékot takar. Illetve ott lehet még megoldásként a mi vármgyénk, Bács-Kiskun vármegye szegényebb déli része, továbbá Szerbia északi, magyar lakta területei. Utóbbi mellett szól, hogy kifejezetten közel van a határ, Magyarkanizsa például majd 30 km-rel van közelebb, mint Szegedtől 60 km-re fekvő békés vármegyei Orosháza, bár a határátkelés egyáltalán nem zökkenőmentős, lévén schengeni határról van szó – emlékeztet a lap.

MEGÉRI MAJD UTAZTATNI A MUNKÁSOKAT

Mindenesetre az biztos, hogy a munkaerő utaztatását valahogy meg kell oldania a vállalatnak ahhoz, ne kelljen tömegesen bevonnia vendégmunkásokat, és ami egyébként még érdeke is lehet a cégnek. Valószínűleg még mindig olcsóbb buszoztatnia több száz vagy ezer munkást helyben 70-80 km-es távolságról, mint a világ másik végéről – ha ideiglenesen is – ideköltöztetni olyanokat, akiknek a foglalkoztatása a lakhatás, az ellátás és mindenféle egyéb költség biztosítása miatt akár 30 százalékkal többe kerülhet, mint egy magyar munkavállalóé.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb