Közélet

A katonák akár 750 ezer forintos bónuszt is kaphattak decemberben, a rendőröknek semmi sem jutott

Kategóriától függően 400 ezer vagy 750 ezer forintos teljesítményjuttatást kaptak tavaly év végén a katonák és a honvédelmi alkalmazottak – írja az rtl.hu a Honvédelmi Minisztérium válasza alapján. Az aktív katonaállomány és a honvédelmi alkalmazotti állomány kapott extra juttatást:

  • az Adaptive Hussars 2023 elnevezésű hazai rendezésű nemzetközi gyakorlaton részt vevő állomány bruttó 750 ezer forintot,
  • az állomány többi része pedig bruttó 400 ezer forintot kapott teljesítményjuttatásként.

Elfogadhatatlan, hogy miközben a katonáknak százezrek jutottak, a rendvédelmi dolgozók nem kaptak semmilyen plusz juttatást az év végén

–  mondta az rtl.hu-nak Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

A rendvédelmi dolgozók januártól ugyan átlagosan bruttó 79 500 forintos (nagyjából nettó 50 ezer forintos) béremelést, pontosabban pótlékemelést kapnak, ez azonban a szakszervezeti vezető szerint nem kárpótolja őket, ezt ugyanis nagyrészt már el is vitte az infláció. Bárdos Judit azt mondta, hogy a rendőrségnél ráadásul csak a hivatásos állományra vonatkozik a fizetésemelés, a RIASZ-osnak nevezett rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban lévőkre, valamint a munkavállalóként dolgozókra nem terjed ki a 2022-ben indult bérrendezési program.

ALACSONY A FIZETÉS, EGYRE KEVESEBBEN JELENTKEZNEK RENDŐRNEK

Az alacsony fizetés miatt egyre kevesebben képzelik el a jövőjüket rendőrként, tavaly már csak 470 fiatal jelentkezett a tiszthelyettesek utánpótlását biztosító kétéves technikumi iskolákba.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb