Közélet

Magyar Péter nem hinné, hogy Baka András jelöltjét választják meg legfőbb ügyésznek (videó)

Mint megírtuk, Baka András köztársasági elnök  Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek. A miniszterelnök a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján azonban elmondta, hogy a Tisza-frakció részéről nem látják biztosítottnak Szathmáry megválasztását.

Magyar Péter azt mondta, tiszteletben tartják az államfő jogát a jelölésre. Közölte: a Tisza-frakció nem hozott még végleges döntést az ügyben, „de az előzetes információk alapján a rendelkezésünkre álló, a hozzánk eljutott információk alapján azt tudom előzetesen elmondani, hogy nem látjuk azt biztosítottnak, hogy a Tisza-frakció részéről akár a kétharmados, akár a feles támogatást meg tudja szerezni a köztársasági elnök úr által jelölt Szatmári Zoltán ügyész úr” – idézi a miniszterelnököt az MTI.

MAGYAR PÉTER JELENLEG NEM LÁTJA ESÉLYÉT, HOGY A FRAKCIÓ MEGVÁLASZTJA A JELÖLTET

Magyar Péter azt ígérte: a végleges döntéssel a frakcióülés után, illetve a „további információk megvizsgálását követően jelentkeznek majd. De ha most kérdezik, akkor nem látjuk esélyét annak, hogy a jelöltet a Tisza-frakció meg fogja választani” – fogalmazott.

Baka András köztársasági elnök hétfőn jelentette be, hogy Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek a júliusban lemondott Nagy Gábor Bálint helyére, erről részletesebben korábbi cikkünkben olvashattok:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb