Sport

Szép volt, fiúk! Elsöprő győzelmet arattak a kecskeméti futsalosok

1-1 után három gyors góllal sokkolta fővárosi ellenfelét az SG Kecskemét Futsal, így már a félidőben magabiztos előnyre tettek szert. A második játékrészben már teher nélkül játszhattak, végül még növeltek is a különbségen.

Több ígéretes kecskeméti helyzet után megtört a jég. Pál cselezte át magát védőjén a jobb oldalon, majd lőtt nagy erővel, éles szögből a hosszúba, 1-0. A félidő derekán időt kértek a fővárosiak, és ezt követően Hadzsi egy váratlan távoli bombával egalizált, 1-1. Az SG Kecskemét Futsal birtokolta többet a labdát, a jelentős mezőnyfölény azonban meddőnek bizonyult. Egészen a 18. percig, amikor Biró beadása jutott el kis szerencsével Tomic elé, aki közvetlen közelről kotorta be a labdát, 2-1. Suscsák fedezte aztán testtel a játékszert, majd villámgyorsan fordult le emberéről, és tüzelt bődületes erővel a léc alá, 3-1. Szintén a 19. minutumban, ismét az ex-újpesti Suscsák villant meg, ezzel 4-1-re módosítva az eredményt, amely a szünetig már nem változott.

A TÉRFÉLCSERE UTÁN IS DOMINÁLT A KECSKEMÉT

A 27. percben a vendégeknél Lipl lába sült el, a léc alá tartó löketet nem tudta Krajcsi kiszedni, 4-2. Egész pályán, agresszívan védekezett az SG Kecskemét, és meg is lett az eredménye: a 30. minutumban Suscsák mesterhármasig jutott, 5-2. A következő akció végén már Fekete lövése után rezzent a fővárosiak hálója, 6-2. Létszámfölényes taktikára váltottak az újpestiek, de Krajcsi résen volt mindvégig. Négy és fél perccel a vége előtt még egy újpesti taktikai értekezletet tartottak, ám a szépítés elmaradt. A végeredmény magabiztos, 6-2-es hírös városi siker – tudtuk meg a klub beszámolójából.

Nagyon fontos győzelem és három pont ez számunkra, mert ezzel egy lépést tettünk afelé, hogy minél előkelőbb helyről várhassuk majd a felsőházi rájátszást. Büszke vagyok a csapatra. Nagy energiával játszottunk, és ez meghozta gyümölcsét. Köszönjük szurkolóink mai biztatását is, sokat jelentett az egész csapat számára!

– értékelt a mérkőzés után Marko Gavrilovic sportigazgató.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb