Sport

Irány az elődöntő! Kettős győzelemmel biztosította be továbbjutását a Kecskeméti RC

Hatalmas büszkeség: a Kecskemét elődöntőbe jutott a férfi röplabda Magyar Kupában, miután a negyeddöntő szerdai visszavágóján 3-1-re legyőzte idegenben a Szegedet. A kecskemétiek az első mérkőzésen a Messzi István Sportcsarnokban szintén 3-1-re nyertek, így kettős győzelemmel jutottak tovább.

Az hírös városiak a négy között a bajnoki címvédő Kaposvár és a bajnoki ezüstérmes MÁV Előre párharcának továbbjutójával mérkőznek meg a döntőbe jutásért, a somogyiak ott 3-1-es előnyről várják a szerdai, számukra hazai visszavágót.

LEHETSÉGES ELLENFELEK A FOLYTATÁSBAN

A másik ágon a Kazincbarcika és a címvédő Pénzügyőr csatázik majd a döntőbe jutásért, az első mérkőzés jövő szerdán lesz a Vegyész otthonában, míg a visszavágóra január 31-én kerül sor Budapesten. A sorozat döntőjét és bronzmeccsét március 10-én rendezik.

“Én sajnos kisebb sérülés miatt kihagytam a találkozót, de természetesen elutaztam a csapattal. Sajnos a játékunk elég hullámzó volt, ezt pedig a Szeged ki is használta: 17:10-es állásról sikerült elbuknunk a második szettet, amit semmilyen körülmények között nem engedhetünk meg magunknak. Többek között ennek is volt köszönhető, hogy ellenfelünk visszajött a meccsbe, saját magunknak nehezítettük meg a harmadik szettet. A hiányosságok ellenére nagyon örülünk a győzelemnek és a továbbjutásnak!

– értékelte a mérkőzést oldalunknak a KRC csapatkapitánya, Farkas Péter.

“Az elődöntőt a Kaposvár – Fehérvár összecsapás győztesével játsszuk majd, az már egy komolyabb megmérettetés lesz! Arra a találkozóra is úgy fogunk készülni, hogy meg szeretnénk nyerni, még ha papíron nem is mi vagyunk az esélyesebbek. A bajnokságban már megmutattuk, hogy képesek vagyunk akárkivel felvenni a versenyt!” – tette hozzá.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb