Fordulat a Volánbusz-sztrájk kapcsán: Lázár János új ajánlatra készül, ismét asztalhoz ül a szakszervezetekkel
A decemberi után most januárban is sztrájkolni fognak a Volánbusznál. Január 28-ára és 29-ére hirdettek munkabeszüntetést a sofőrök – számoltunk be róla nemrég. Most kiderült, hogy a sztrájk ellenére Lázár János új ajánlatra készül, újra tárgyalóasztalhoz ülne a szakszervezetekkel – közölte a Világgazdaság.
Nem probléma, és belefér a normális együttműködés kereteibe, hogy sztrájkot szerveznek a Volánbusznál – erről is beszélt Lázár János egy rádióinterjúban csütörtökön. Az építési és közlekedési miniszter a makói Rádió7-nek nyilatkozott, amiben több fontos témát is érintett. Így például beszélt arról is, hogy alapvető joggá tennék Magyarországon a tömegközlekedést, de szintén hangsúlyos volt a most vasárnap induló és hétfőig tartó sztrájk a Volánbusznál.
SZERETNÉ MEGŐRIZNI A MUNKABÉKÉT
Lázár János emlékeztetett rá, hogy közlekedési miniszterként egyben az ország legnagyobb munkaadója is, hiszen a MÁV-Volán csoportnál mintegy 55 ezren dolgoznak. A 2024-es bérfejlesztésről összesen 35 szakszervezettel állnak tárgyalásban. A személyes célkitűzése, hogy megállapodásra jussanak egy olyan ajánlattal, amely képes megőrizni a munkabékét. Korrekt partnereknek nevezte az érdekképviseleteket, azokat is, akik hőbörögnek és sztrájkot szerveznek. Ezzel egyértelműen a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezetre (SZAKSZ) utalt, amely január 28–29-re munkabeszüntetést hirdetett meg, elsődlegesen a buszvezetők körében.
TISZTELETBEN TARTJA A SZTRÁJKOT
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) mostani ajánlata, hogy minimum 70 ezer forinttal emelkedjen mindenki fizetése. Ez a buszsofőröknél átlagosan 20 százalékos emelést jelentene, csakhogy SZAKSZ legalább 25 százalékot akar elérni. Kijelentette, hogy tiszteletben tartja a sztrájkot, de nem tud engedni a sztrájkkövetelésnek, mert pénzből gazdálkodik. ,,Ki van számolva a cég bevétele. A nincsből nem tudok adni, sem a munkavállalóknak, sem a Fradinak. A józan ész logikáját követem, a vanból tudok adni!” – fogalmazott Lázár János.
ÚJABB BÉRAJÁNLATTAL KÉSZÜL A MINISZTER
A tárca azt is szeretné elérni, hogy három évre szóló alku jöjjön létre, vagyis 2026-ig. Ez alatt pedig összesen minimum 25 százalékos béremelés menne végbe: az idén 17-18 százalék, majd a fennmaradó két évben másik 7-8 százalék. Megjegyezte, hogy ez abszolút lekövetné a jelenleg ismert inflációs pályát, ráadásul nem kevés, főleg más munkavállalókkal összevetésben. Azzal ugyanakkor Lázár János is tisztában van, hogy vasárnap és hétfőn minden jel szerint sztrájk következik a Volánbusznál. Mindezek ellenére bejelentette, hogy keddre újabb tárgyalási fordulót hívott össze, amelyen személyesen meg fog jelenni, és újabb ajánlatot tesz le az asztalra. Ennek részleteit nem ismertette, de azt mondta, a célkitűzés, hogy a MÁV-Volán munkatársai számára értelmes, normális, az inflációt követő, reálbér-növekedést jelentő emelést garantáljanak. Ehhez a vállalat átalakítására is szükség van, de ennek alapját a dolgozók adják. – Hirdetés –