Sport

Már több mint 3500 jegy fogyott el a KTE hétvégi rangadójára

Korábban már beszámoltunk róla, hogy két nap alatt minden vendégjegy elkelt a KTE szombati bajnokijára, parázs meccsre szamíthatunk tehát az UTE ellen. A klub mai közleményéből pedig az is kiderült, hogy a hazai belépők is szépen fogynak.

Szombat délután az OTP Bank Liga 21. fordulójának szombat délutáni összecsapásán, a Kecskeméti TE az Újpestet fogadja 13 órakor a Széktói Stadionban.

“Már több mint 3500 jegy fogyott el az Újpest elleni hazai meccsre péntek délig, érdemes tehát időben lépnie annak, aki nem akar lemaradni a szombaton 13:00-kor kezdődő rangadóról” – közölte a Kecskeméti TE.

JEGYVÁSÁRLÁS

Elővételben online, ezen a linken folyamatosan lehet jegyet vásárolni. A mérkőzés napján – amennyiben maradnak belépők még – 11:30-kor nyitnak a kapuk és a pénztárak, így a KTE arra kéri a drukkereket, hogy lehetőség szerint időben érkezzenek a gördülékeny beléptetés érdekében akkor is, ha már rendelkeznek belépővel.

Jegyeket a helyszínen bármelyik pénztárban bármelyik lelátóra lehet vásárolni (például a 2-es pénztárban is meg lehet venni a városi oldalra szóló belépőt), de a jegyvásárlásnál feltétlen figyelni kell arra, hogy melyik kapu és oldal felől közelíthető meg az adott szektor, ugyanis csak ennek megfelelően működnek a jegyleolvasók – tudtuk meg a klub közleményéből.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb