Mindenmás

Kecskeméten tartóztatták le a férfit, aki nyakon szúrt egy embert a Nyugatinál

Nyakon szúrtak egy 37 éves férfit néhány héttel ezelőtt Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál: a gyanúsítottat hetekkel később, Kecskeméten fogták el a rendőrök. A támadó korábban garázdaság miatt volt börtönben, most is több eljárás folyik ellene.

A vérző férfihoz két, a közelben járőröző rendőr érkezett, miután egy vasúti dolgozó tárcsázta a segélyhívót. – Az elsődleges gondolat az volt, nem biztos, hogy túléli – idézte fel egyikük a csatornának. A másik rendőr arról beszélt, ennyire vérző embert még nem látott a 15 év szolgálata alatt.

A rendőrök először megpróbálták lefektetni a sérültet az épület tövében, ám a férfi – aki bár magánál volt, azzal nem volt tisztában, hogy súlyos sérülést szenvedett – ellenkezni próbált. Az egyik járőr a kezével nyomta a pulzáló sebet, amíg a mentők meg nem érkeztek. A férfit később ki tudták hallgatni, ekkor derült ki, hogy a Mozsár utcában szúrták meg, 10 percre a Nyugati pályaudvartól. A támadó egy mobiltelefont próbált eladni neki, majd összevesztek.

HOSSZÚ KERESÉS UTÁN KECSKEMÉTEN TARTÓZTATTÁK LE A VÁDLOTTAT

A 44 éves, büntetett előéletű gyanúsítottat hetekig keresték, végül Kecskeméten találtak rá és letartóztatták. Egybehangzó nformációik alapján a férfi korábban garázdaság miatt volt börtönben, most is több eljárás van ellene – tudtuk meg az RTL-től.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb