Közélet

Orbán Viktor: Novák lemondása helyes döntés volt, egy államfőválasztást úgy kell megoldani, hogy még átmeneti zavar se keletkezzen

Elkezdődött az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napja. Ma döntenek a képviselők többek között:

  • Novák Katalin köztársasági elnök lemondó nyilatkozatának elfogadásáról.
  • Az új köztársasági elnökről. A Fidesz–KDNP jelöltje Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke.
  • Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációjáról.

A fent is említett napirendi pontok előtt még beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, aki azzal kezdte napirend előtti felszólalását, hogy sűrű nap áll előttük.

A LEMONDÁS HELYES VOLT

A kormányfő kifejtette, hogy “a távozó elnök asszony munkáját tisztelettel megköszönöm. Lemondásának oka olyan kegyelmi döntés volt, amelyben csak egyféleképpen lehetett volna dönteni: el kellett volna utasítani. Nem ez történt, ezért a lemondás helyes volt. Magyarországon a gyermekvédelem ügyében zéró tolerancia uralkodik, a gyerek abszolút, teljes körű védelmet élvez, az elkövetőt meg kell büntetni, a büntetést pedig le kell tölteni, nincs kibúvó, nincs kedvezmény, nincs feltételes szabadság, nincs kegyelem” – emelte ki.

A miniszterelnök hangsúlyozta, aki nevelőként nem a gyermek pártját fogja, annak nincs mentsége, és nem számíthat kegyelemre, de úgy tűnik, az emberi ítélőképesség itt nem elegendő, ezért a jogszabályoknak is garantálniuk kell, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő, ezért fontos a hatályban lévő szabályok áttekintése, ideértve az alkotmány nyújtotta garanciákat is.

BE KELL ZÁRNI A KAPUT

A kegyelmi ügyön túl megoldandó feladatnak nevezte, hogy pedofilügyekben elítélt bűnöző ne legyen feltételesen szabadlábra helyezhető semmilyen indokkal, Magyarországon ez a kapu most nincs bezárva, ezért arra kéri a képviselőket, hogy kezdjenek hozzá. A bíróságokat arra kérte, hogy a folyamatban lévő ügyekben erre tekintettel hozzák meg döntéseiket.

A bicskei gyermekotthonban történtekről elmondta: a kegyelmi ügytől függetlenül is súlyos aggályokat vetnek fel: „Miért csak a második kísérletre sikerült elítélni egy pedofil gyermekotthon-vezetőt? Ennek a végére kell járni, ezért vizsgálatot rendeltem el, amely minden gyermekvédelmi intézmény vezetőjére vonatkozik. Átvilágítunk mindenkit, mert az alkalmassági feltételeknek mindenre, az életvitelre, a szexuális devianciára és a pszichológiai megfelelésre is ki kell terjednie.” A gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményekről elmondta, azok mindenkit felzaklatnak, erős indulatokat váltanak ki, mert azonnal a saját gyermek

AZ ORSZÁG ERŐS ÉS STABIL

Orbán Viktor azt mondta: egy napon dönthetnek az elnök asszony lemondásáról és az új elnök megválasztásáról; az ország erős és stabil, ezért úgy kell megoldani a váltást, hogy ne legyen zavar. Ennek úgy kell eleget tenni, hogy haladéktalanul megválasztják az új államfőt. Orbán Viktor köszönetet mondott a kormánypártoknak, hogy ezt elősegítették.

Sulyok Tamásról azt mondta, hogy óriási tapasztalat van mögötte, vitathatatlan tekintélye van. Az Alkotmánybíróság döntései az elmúlt években világosak voltak, a jogászok és az emberek véleményével is egyeztek. Orbán Viktor megköszönte neki, hogy elvállalta a felkérést. Arra kérte a képviselőket, hogy támogassák Sulyok Tamás megválasztását.

SVÉDORSZÁG ÉS A NATO

Orbán Viktor a svéd NATO-tagságról elmondta, hogy támogatják azt. “Hosszú és számos vitával színesített kapcsolatunk van a skandináv országokkal. A vitáink rendezésébe többen is megpróbáltak kívülről beavatkozni, ez azonban nem segítette, hanem hátráltatta az ügyet. Magyarország szuverén ország, nem tűri, hogy mások diktáljanak neki, legyen szó a döntések tartalmáról, vagy időzítéséről. Magyarország és Svédország két hosszú múlttal rendelkező ország, tudjuk, hogyan rendezzük a vitás ügyeinket, mások kéretlen gyámságára, erőszakos, ráadásul tiszteletlen beavatkozására nincs szükségünk. Ne csodálkozzanak, ha hoppon maradnak” – hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve: a svéd miniszterelnök látogatása sikerrel járult hozzá a fair és tiszteletteljes viszonyhoz. Maradnak és lesznek véleménykülönbségek, mert nem egyformák, de megértéssel tekintenek a különbözőségekre, ahogyan az komoly nemzetekhez illik.

Orbán Viktor tájékoztatta a képviselőket, hogy kölcsönösen előnyös megállapodásokat hoztak tető alá, amelyek erősítik mindkét ország biztonságát. Katonai és hadiipari együttműködés eddig is volt, a vadászgépekről szóló szerződést meghosszabbítják és négy új vadászgépet vásárolnak, ezzel a magyar légierő az ország területén kívül is képes lesz NATO-feladatok ellátására. A légvédelmi rendszerhez logisztikai szolgáltatások is kapcsolódnak, ezt a szerződést is meghosszabbították és kiterjesztették a kiképzésre. Továbbá megállapodtak arról, hogy a NATO-nyelvezetben kiválóságinak nevezett kutatóközpontot nyit egy svéd hadiipari vállalat Magyarországon – írja az Index.

UKRAJNA ÉS A HÁBORÚ

Orbán Viktor azt mondta: az ország védelmi képességeit azért is indokolt megerősíteni, mert borzalmas háború zajlik a szomszédban; két éve támadta meg Oroszország Ukrajnát, százezrek haltak meg, milliók menekültek el. Magyarország gyászolja a háború áldozatait, segítséget nyújt a sérültek ápolásában és a rokkantak ellátásában, történelmének legnagyobb humanitárius segélyprogramjával támogat milliókat, hozzájárul Ukrajna újjáépítéséhez.

Orbán Viktor szerint kezdettől fogva tudható, hogy ennek a konfliktusnak nincs katonai megoldása, a háborút nem szélesíteni kéne, hanem véget vetni neki. Újra azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz az ország, erre biztatják a háborút támogató EU- és NATO-szövetségeseket. “Meggyőződésünk, hogy a béke az európaiak, az ukránok és az oroszok érdeke is” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: csak egy újabb békefolyamat tudja visszahozni a biztonságot.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb