Sport

Egy kislánynak írt üzenet miatt, 33 év után rúgták ki Hosszú Katinka volt edzőjét Baján

Egy kislánynak írt üzenet miatt a Bajai Spartacus klub harminchárom év után megvált Pass Ferenctől, aki a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nevelőedzője volt.

Egy szülői bejelentést követően a múlt héten kirúgták Pass Ferenc elismert úszóedzőt a Bajai Spartacus klubtól, mivel olyan üzenetet küldött egy fiatal lánynak, amelyet az egyesület szerint nem kellett volna. A kínos ügyben az érintett eleinte nem kívánt megszólalni, ám kedden Pass Ferenc a Blikknek úgy nyilatkozott, hogy egy félreértett üzenet miatt került ilyen helyzetbe.

“Tény, ha valaki akarja, félreértheti a Messengeren küldött mondatokat, de semmi ilyen szándékom nem volt, semmilyen hátsó szándék nem vezérelt. Semmi bűnöset nem tettem. Az egyesületem ennek ellenére rögtön felmondott. Harminchárom éve dolgoztam itt, soha semmilyen konfliktusom nem volt sem gyerekkel, sem szülővel, legfeljebb szakmai vitám”

– mondta, ám az nem derült ki, hogy pontosan mi is állt az üzenetben. 

Az ügyben szereplő 15 éves úszó nem is volt a tanítványa: decemberben a lány jelentkezett nála, hogy szeretne nála sportolni, de ő átirányította egy kolléganőjéhez, illetve a vízilabdázókhoz. Az uszodában 3-4 alkalommal még összefutottak, olykor beszéltek is néhány mondatot. Illetve a sport, az edzés kapcsán még váltottak néhány messenger üzenetet – szerinte ezek közül az utolsót értették, magyarázták félre – tudtuk meg a Sportaltól.

A lap kereste az egyesületet azzal kapcsolatban, hogy esetleg felvetődött-e, hogy a hatóságnál hivatalos eljárást kezdeményezzenek az ügyben, de egyelőre nem reagáltak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb