Sport

Hatalmas bravúr! A sok hiányzó ellenére legyőzte a Berettyóújfalut a Scoregoal

A sok hiányzó ellenére is kitűnő produkcióval rukkoltak elő a kecskeméti futsalosok az MVFC otthonában, és megérdemelten arattak 3-1-es sikert. Szép volt fiúk!

A hazai gárda eresztette el az első komolyabb lövést, ám ez nem okozott gondot Rigónak. Nem sokkal később már a kecskeméti Biró kísérletezett, ám gól nem született ebből sem. Kiegyenlített volt a játék, és ígéretes lehetőségek is kimaradtak mindkét térfélen, így továbbra sem láthattak gólt a szurkolók. A 13. percben aztán megtört a jég, miután Suscsák szépen fordult le védőjéről, 0-1. Tovább növelhette volna előnyét az SG Kecskemét Futsal, de a szünetre végül egygólos előnnyel mehettek. 

KAJTÁR GÓLLAL KEZDTE A MÁSODIK FÉLIDŐT

Kajtár volt elemében a második etap elején. Elsőre még nem tudott eredményes lenni, másodjára már viszont igen, 0-2. Létszámfölényes taktikára váltott az MVFC, de Rigó eszén nem tudtak túljárni, több nagy bravúrt is bemutatott a rutinos hírös városi kapus. Tomic után Haász járt közel az újabb vendég találathoz, ám a kapufa kisegítette a Berettyóújfalut. Egy szögletvariációt viszont már nem tudtak kivédekezni a hazaiak, Bencsik zörgette meg a hálót, 0-3. Mindent egy lapra feltéve ismét 5 a 4 elleni játékot húzott elő az MVFC, és gyorsan szépíteni is tudtak Nagy Dániel révén, 1-3. Ezt követően viszont már nem tudták feltörni a kék oroszlánok védelmét, így megérdemelten aratott bravúros sikert az SG Kecskemét Futsal – tudtuk meg a klub közleményéből.

“Ez egy óriási győzelem volt, az egyik legnagyobb, amióta Kecskeméten dolgozom. Nemcsak az eredmény miatt mondom ezt, hanem amiatt is, ahogyan játszottunk. Az elején a védekezés nem volt a legjobb, de aztán keményebbek lettünk, és magunkhoz ragadtuk a vezetést, majd végül a győzelmet is bezsebeltük.  Gratulálok a csapatnak, mindenki a maximumot nyújtotta. Ma nagyon együtt volt minden, ami kellett egy ilyen rangadó megnyeréséhez. Bízom benne, hogy a rájátszás folytatásában is ugyanezzel a tűzzel tudunk játszani”

– nyilatkozta Marko Gavrilovic sportigazgató.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb