Sport

Bajnokverés Kecskeméten: legyőzték a címvédőt a kecskeméti futsalosok

Elképesztő izgalmakat hozott az SG Kecskemét Futsal – Haladás derbi hétfőn a Messzi István Sportcsarnokban. A nagy szívvel küzdő kék oroszlánok újabb bravúros győzelmet arattak, és legyőzték a címvédő szombathelyieket.

Alig telt el pár másodperc, Kajtár egyből próbára tette a válogatott Alaszticsot a szombathelyiek kapujában. Ezt követően a vendégek voltak sokkal veszélyesebbek, és Henrique kapufája jelezte, hogy résen kell lennie a hírös városiaknak. A kecskeméti kontrák rendre gondot okoztak a vasiaknak. Előbb Biró, majd Bencsik is lehetőséghez jutott, az eredmény viszont változatlan maradt. A korábban a kék oroszlánok sorait erősítő Rutai is kapufáig jutott a 6. percben.

Kemény összecsapások tarkították a mérkőzést, nem finomkodtak egymással a csapatok, a játékvezetők lapokkal nem honorálták ezen cselekedeteket. A félidő derekán időt kért a hazai szakmai stáb, hogy a felpaprikázott oroszlánokat megnyugtassák. Bencsik rögtön helyzetbe is került ezt követően, ám Alasztics eszén nem járt túl. Rigónak kellett bravúrokat bemutatni hazai oldalon, több szombathelyi lövést is akrobatikusan hárított. Ébredeztek a házigazdák, és kellemetlen pillanatokat okoztak a Haladásnak, a szünetig azonban nem esett gól.

A MÁSODIK FÉLIDŐBEN JÖTTEK A GÓLOK

Fordulás után, a 23. percben Luiggi centerezéséből Sipos terelte a labdát a kecskeméti kapuba, 0-1. Nem sokáig örülhettek viszont a vezetésnek a vendégek, mert a következő támadásból Suscsák révén egalizált a házigazda, 1-1. Ritmust váltottak a vasiak, és nyomás alá helyezték a Scoregoalt, ám szöglet utáni kontrából Tomic nyargalhatott végig, és védője szorításában lőtte ki a hosszú alsót, ezzel megfordítva a találkozót, 2-1. Kezdtek ismét elszabadulni az indulatok, és nem is nagyon tudták megfékezni ezt a játékvezetők. Az adok-kapokból aztán szinte a semmiből lőtt gólt a Haladás, egy kapu előtti kavarodás után, 2-2.

A 30. PERCBEN MEGSZEREZTÜK A VEZETÉST

A kék oroszlánok egyáltalán nem estek össze, sőt: a 30. percben Kajtár elemi erővel tüzelt a léc alá, 3-2. Többet birtokolta a játékszert a vendég gárda, ám meddő volt ez a fölény, így a 33. minutumban Felipe Conde magához rendelte tanítványait. Mit sem értek az intelmek, tovább nőtt a differencia. Suscsák volt erőszakos, és senki nem bírta feltartóztatni a centert, 4-2. Nehezen viselte a hátrányt Dróth, brutális szabálytalanság után örülhetett, hogy megúszta sárgával. Létszámfölényes taktikára váltottak a szombathelyiek, és könnyű síppal befújt büntetőhöz jutottak, amelyet Dróth értékesített, 4-3. A maradék időben is adódtak izgalmak, ám a házigazda okosan játszott, és megérdemelten aratott bravúros győzelmet a címvédővel szemben – tudtuk meg a klub közleményéből.

Természetesen nagyon boldog vagyok az eredmény miatt. Megvolt a tervünk, hogyan lehetünk eredményesek. Haász korai sérülése komoly fejtörést okozott számunkra, még rövidebb lett így a rotációnk. Sikerült aztán ezen is túllendülnünk, és igazi csapatként harcoltunk. Az első félidőben volt több nagy helyzetünk is, amit jobban kellett volna kihasználni, de aztán rendeztük a sorokat a második félidőre, és ez hozta meg ezt a bravúros sikert mondta Marko Gavrilovic sportigazgató.

“Fontos, hogy ugyanolyan odaadással és intenzitással kell készülnünk a folytatásra, és a földön kell maradnunk két lábbal. Pár nap múlva újabb komoly kihívás vár ránk, a Nyíregyházát fogadjuk. Köszönjük szurkolóinknak, hogy ma is rengeteg energiát adtak nekünk. Csütörtökön várjuk őket, kelleni fog akkor is a biztatásuk” – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb