Sport

Végre minden játékos bevethető: pénteken hazai pályán fogadják a Körmendet a kecskeméti kosarasok

Pénteken az utolsó előtti hazai meccsét vívja az alapszakaszban a kecskeméti férfi kosárlabdacsapat: a 18 órakor kezdődő összecsapáson az 5. helyezett Körmendet látják vendégül Ivkovic Stojan tanítványai. 

2011 óta nem tudta bevenni a kecskeméti csarnokot a Körmend, és ezt a szériát pénteken is folytatná a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Mindkét gárda vereséggel a háta mögött várhatja a 23. fordulóbeli ütközetet. A hírös városiak Szolnokon maradtak alul (70-59), míg a vasiak egy nagy pofont kaptak hazai pályán az OSE ellen (79 – 117) – tudtuk meg a klub közleményéből.

IVKOVIC STOJAN ELMONDTA, VÉGRE MINDENKI EGÉSZSÉGES

Mindenki jól van szerencsére, és bevethető lesz pénteken a Körmend ellen, ez most a legfontosabb. Az edzéseken azt tapasztalom, hogy mindenki maximálisan odateszi magát. Én úgy érzem, hogy egy kis szikra kell csak nekünk, hogy újra elinduljunk felfelé, és visszanyerjük a kellő önbizalmunkat” – kezdte a szakmai igazgató.

“A Körmend egy nagyon jó együttes. Most is vallom, hogy a Falco kivételével az összes többi csapat képes egymás ellen nyerni, ötven-ötven százalékos eséllyel szállhatnak szembe. Nehéz megjósolni, hogy mi lesz a kimenetele az ütközetnek. Nüanszok dönthetnek most is. Szeretném megköszönni ezúton is, hogy sokan eljöttek kedden a szurkolói ankétra. Pozitív élményekkel gazdagodtam, és tolmácsoltam a csapat felé ezeket az impulzusokat. Tizenkét éve együtt vagyunk jóban, rosszban. Most pénteken is számítunk szurkolóink biztatására” – mondta Ivkovic Stojan.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb