Közélet

Bruttó egymilliót kapnak a dolgozók, mégis sztrájk lesz ma a kecskeméti Mercedes-gyárban

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a lezárt 2023-as év eredményei alapján úgy döntött, hogy bruttó 1.090.000 forintos eredményrészesedési kifizetést biztosít a kecskeméti Mercedes-Benz gyár aktív dolgozói számára – írtuk meg február végén, de kiderült, hogy a bérmegállapodással nem jutottak előrébb, ezért figyelmeztető sztrájkot tartanak ma a dolgozók a kecskeméti Mercedes-gyár több részlegén – derül ki a szakszervezet közleményéből.

KÉT ÓRÁS SZTRÁJK LESZ

Mint kiderült, a Vasas Szakszervezeti Szövetség Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél működő MBMH Vasas Alapszervezetének tagjai és a munkavállalók figyelmeztető sztrájkot tartanak a kecskeméti telephely 3 szervezeti egységénél (présüzem, fényezőüzem, összeszerelőüzem) 2024. március 13-án 15 és 17 óra között a 2024. évi bérköveteléseikért.

14 BÉRTÁRGYALÁSI FORDULÓ VOLT

2023. októbere óta tizennégy bértárgyalási fordulóra került sor, azonban mind a mai napig nincs bérmegállapodás 2024. évre. Sőt, a munkáltató ahhoz sem járult hozzá, hogy a cégnél dolgozó munkavállalók megismerjék a bérajánlatát – olvasható a közleményben a Portfolio szerint. 2024. február 26-án megalakult a sztrájkbizottság is. Az MBMH Vasas Alapszervezet követelései a következők:

  • 14%-os alapbéremelés 2024-re
  • 12%-os alapbéremelés 2025-re
  • Mindkét évben 600 ezer forint cafeteria kifizetés
  • A vakáció juttatás 600 ezer forintra emelése
  • kilométerenként 40 forintos bejárási támogatás
  • 8 nap szabadság, amivel a munkavállalók rendelkeznek
  • 2025-ben egyszeri bruttó 250 ezer forintos kifizetés
  • 2026-ban egyszeri 500 ezer forintos kifizetés
  • A Munka Törvénykönyve által a szakszervezet részére biztosított munkaidő-kedvezmény mértékén felül 20 % munkaidő-kedvezmény biztosítása.

A Sztrájkbizottság és a szakszervezet várják a munkáltató új ajánlatát, és javaslatát a következő tárgyalás időpontjára.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb