Mindenmás

Jogosítvány, útiokmány és állatútlevél is fennakadt a rostán – nem unatkoztak a rendőreink az elmúlt pár napban

Nem unatkoztak a rendőreink az elmúlt pár napban, jogosítvány, útiokmány és állatútlevél is fennakadt a rostán Bács-Kiskun vármegyében. Mint kiderült, Bácsalmáson, Tompán és Kiskunhalasnál is akadt munka.

Bácsalmás Közúti Határátkelőhelyen 2024. március 14-én délután egy szerb állampolgár autóval akart belépni az ország területére. A 49 éves férfi vezetési jogosultságának igazolására egy ukrán jogosítványt adott át, amelyről azonban kiderült, hogy hamis. A férfi ellen a Bajai Rendőrkapitányság munkatársai közokirat-hamisítás bűntette miatt nyomozást indítottak.

HAMIS ÚTLEVELEK

Március 15-én a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán indult eljárás hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének gyanúja miatt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei ellenőriztek egy 44 éves külföldit, aki öt kutyát szállított a járműve csomagterében. Az ebek okmányainak ellenőrzésekor a bejegyzések egy része – hő hatására – elhalványult, majd eltűnt. A sofőrt előállították és a hamis állatútlevelek miatt a gyanúsítottként hallgatták ki.

TOMPÁNÁL IS AKADTAK FURCSA DOLGOK

Tompánál március 16-án két utazó hamisított útlevéllel próbált meg átlépni a határon. Egy 56 éves szerb férfi éjjel jelentkezett kilépésre; az ő útlevelében hamis bélyegzőlenyomatot találtak a szolgálatban lévő határrendészek. Néhány órával később egy 26 éves fiatalember útlevélében találtak egy olyan bélyegzőlenyomatot fedeztek fel, amihez jogsértő módon jutott hozzá. A két külföldinek közokirat-hamisítás bűntette miatt kell felelnie.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb