Közélet

Megvan, mikor startol az óvodai beiratkozás Kecskeméten

Egy hónap múlva startol az óvodai beiratkozás Kecskeméten! Mint az önkormányzattól megtudtuk, az óvodai jelentkezés a 2024/2025. nevelési évre a város valamennyi önkormányzati fenntartású köznevelési intézményében április 24. és 25. napja, azaz szerda és csütörtök lesz, 8 és 18 óra között.

Mint kiemelték, jelentkezéskor a szülő (gondviselő) gyermekével együtt érkezzen az intézménybe, és vigye magával:

  • a saját és gyermeke személyi azonosítóját, lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét tartalmazó igazolványt,
  • a gyermek esetleges betegségeit igazoló dokumentumokat,
  • amennyiben a gyermeke halmozottan hátrányos helyzetű, vagy napközbeni ellátását biztosítani kell, úgy az ezt igazoló dokumentumokat (jegyzői határozat és a szülő vagy szülők nyilatkozata), valamint
  • a szülő vagy szülők munkáltatói igazolását.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy óvodába a gyermeket 3. életéve betöltése után lehet felvenni. Felvehető az a gyermek, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

Az óvodaköteles gyermek beiratkozásának elmulasztása szabálysértésnek minősül. Amennyiben a szülő nem tesz eleget kötelességének, a Kecskeméti Járási Hivatal elrendeli az óvodai nevelés keretében folyó foglalkozáson való részvételt.

További információk ITT.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb