Közélet

Igazi csoda: először született szívtranszplantált édesanyának gyermeke Magyarországon

Mérföldkőhöz érkezett a magyar kardiológiai ellátás: Magyarországon először született szívtranszplantált édesanyának gyermeke – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság kedden. Azt írták, az anya 2009-ben kapott új szívet a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben (GOKVI).

A tervek szerint az anya az intézetben szült volna, de “a kis jövevény nem tudott várni”, így végül a kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórház szülészeti osztályán jött világra a kisbaba. A szülés idején a kisvárdai kórház a GOKVI munkatársaival telefonon tartotta a kapcsolatot. A szülés természetes úton zajlott – tudatták az MTI-vel.

EGÉSZSÉGES AZ ANYUKA ÉS A BABA IS

Mint kiderült, ezt követően az édesanyát és gyermekét mentővel szállították át a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetbe, ahol további vizsgálatokra került sor, majd  komplikációmentesen, néhány nap elteltével egészségesen távozhattak mindketten a kórházból – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb