Mindenmás

Napi balfék: a mobilját és az összes személyes okmányát a helyszínen hagyta egy betörő Bácsalmáson

A könnyű azonosíthatóság érdekében a mobiltelefonjával együtt az okmányait is hátrahagyta egy rabló Bácsalmáson, amikor tettenérése után kereket oldott – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

Mint kiemelték, jól vizsgázott Bácsalmás egyik csendes utcájában a „SZEM-mozgalom”, ami azt is bizonyítja, hogy milyen fontos az egymásra figyelés. Egy asszony telefonált utcabeli férfi ismerősének 2024. április 4-én késő délelőtt, és elmondta, hogy egy idegent látott beugrani egy – szintén az utcában lakó – idős nő udvarába. Az ismeretlennél egy hátizsák volt, és láthatóan rosszban sántikált. A férfi azonnal átment az idős, egyedül élő szomszédjához, aki éppen kertészkedett.

A FÜRDŐSZOBÁBAN TALÁLKOZOTT ÖSSZE AZ IDEGENNEL

Ezek után a nénit megkérte, hogy maradjon az udvaron, ő pedig átfésülte a házat, ahol a fürdőszobában összetalálkozott a hátizsákos idegennel, aki éppen egy elektromos hajvágó akart ellopni. A szomszéd próbálta visszatartani a tetten ért bűnelkövetőt, aki azonban menekülőre fogta, és rövid dulakodás után elszaladt. Hátrahagyta azonban a telefonját és az összes személyes iratát, így őt a helyi rendőrőrs járőrei még a déli harangszó előtt elfogták.

ŐRIZETBE VETTÉK

A 35 éves helybélit a nyomozók rablás miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Az ügy érdekessége, hogy az egyébként büntetett előéletű gyanúsított annak ellenére tagadja a bűncselekmény elkövetését, hogy nyilvánvaló bizonyítékokat hagyott a helyszínen. Az esetet a Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai vizsgálják.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb