Kikapcs

Ha korán kelő típus vagy, meglesheted a túzokkakasokat

 A túzokkakasok felöltötték a díszes nászruhájukat, így imponálva a túzokhölgyeknek. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság áprilisban és májusban több, kora reggeli túzoklesést szervez, amelyeken az érdeklődők közelebbről is megismerhetik a magyar puszták jellegzetes büszke madarát és annak környezetét.

MÁR FEBRUÁR ÓTA KÉSZÜLŐDNEK A NÁSZTÁNCRA

A túzokkakasok az enyhe időjárásnak köszönhetően már február elején elkezdték felölteni díszes nászruhájukat. Egy évben kétszer is vedlenek. Először  decemberben hagyják el részlegesen szürkés tollazatukat, hogy a helyére vörös nyaktollakat és bajuszszerű pihéket növesszenek. A bajusztollak mennyisége és a  nyakuk vastagsága a koruk előrehaladtával gyarapszik. Amint az utolsó bajusztolluk is teljesen kinőtt, csoportokba verődve, egymással vetélkedve pózolnak, hogy kivívják a távolabbról figyelő túzokhölgyek érdeklődését.

MÁJUS VÉGÉIG TART A DÜRGÉS, AZAZ MÉG EGY HÓNAPOD VAN MEGLESNI A NÁSZTÁNCOT

A nagyjából május végéig tartó dürgés  után a kakasok és a tojók is teljesen levedlik tollaikat, és a nyugalmi, szürke ruhájukban maradnak december végéig. A  Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság áprilisban és májusban több „Kora reggeli túzokleső túrát” szervez, amelyeken az érdeklődők közelebbről is megismerhetik a magyar puszták jellegzetes büszke madarát és annak környezetét- írják a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata oldalán.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb