Közélet

Tavaszi emelés: Kecskeméten is drágulnak a pénzintézetek szolgáltatásai, mutatjuk, melyiknél mennyivel

Március és május közötti indulással emelték vagy emelik díjaikat a pénzintézetek. A legtöbben már léptek, az Ersténél és az MBH Banknál májustól jön a 10 százalék feletti költségnövekedés. Akadnak olyan bankok is, ahol nem – vagy nem minden díjtételt – emelnek.

A bankok és hitelintézetek az átlagos fogyasztói áremelkedéssel megegyező mértékben jogosultak emelni díjaikat a lakossági számlacsomagokban. Mivel tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 17,6 százalékkal emelkedtek átlagosan a fogyasztói árak, így idén legfeljebb ennyivel drágulhatnak az egyes pénzintézetek díjai – írja az Economx.

VAN, AMI 10 ÉS VAN, AMI 17 SZÁZALÉKKAL EMELKEDETT

A korábbi években a pénzintézetek rendszerint éltek is a lehetőséggel, és az engedélyezett mértékben emeltek áraikon. Idén azonban valamivel visszafogottabb díjemeléseket tapasztalhattunk. 

  • Az OTP Bank például februárban jelentette be, hogy márciustól 9,9 százalékkal emeli a digitális szolgáltatások díját. A pénzintézetnél ingyenes maradt több szolgáltatás is, többek között a diákoknak kínált bankszámla üzemeltetése és használata. A bankkártyák éves díja, a készpénzfelvétel és a fióki tranzakciók ára ugyanakkor a lehető legnagyobb mértékben, 17,6 százalékkal növekedett.
  • A CIB Banknál a napi tranzakciókhoz kapcsolódó díjak pedig 10 százalék alatti mértékben növekedtek áprilisban.
  • A K&H-nál a számlavezetési díjak alig 5 százalékkal, a betéti és hitelkártyák költségei pedig 9 százalékkal növekedtek. A készpénzfelvétel és egyéb tranzakciók díja 17,6 százalékkal emelkedett áprilisban.
  • A Raiffeisennél – szintén áprilistól – azok az ügyfelek, akik elsősorban digitálisan bankolnak, a továbbiakban is ingyenesen használhatják a szolgáltatások többségét. A többi ügyfél azonban nem járt túl jól; számukra az inflációval arányos volt a díjemelkedés.
  • Az UniCredit Banknál sok szolgáltatás ingyenes maradt, míg mások április elsejétől 17,6 százalékkal drágultak.

AZ MBH 17 SZÉAZLÉKKAL EMEL

Az MBH Bank május elsejétől a lakossági és a vállalati számlacsomagok esetében egyaránt 17,6 százalékkal emeli szolgáltatásai árszabását Kecskeméten is. Kivételt képez a 2022 áprilisban bevezetett lakossági számla, valamint a jelenleg értékesített vállalati számlacsomagok havi csomag- és számlavezetési díjai. Az Erste átlagosan 13 százalékos áremelkedést eszközöl májustól, azonban a pénzintézet digitális applikációját, a George-ot használó ügyfelek ehhez képest kedvezőbb tarifát fizethetnek. A Gránit Bank esetében az idén sem várható emelés a pénzintézet tájékoztatása szerint.

RÉSEN KELL LENNI A CSALÁSOK MIATT

Az elmúlt években – az elektronikus fizetési forgalom emelkedésével párhuzamosan – folyamatosan nőtt az elektronikus pénzügyi műveletekhez kapcsolódó visszaélések értéke is. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a nem kártyás elektronikus fizetési forgalomban – vagyis az átutalásoknál, beszedéseknél – okozott károk értéke 2023 negyedik negyedévében megközelítette az 5,8 milliárd forintot, de a bankkártyás műveleteknél is több mint 2,3 milliárdos kárt regisztráltak. A kártyás visszaélések száma egyetlen negyedév alatt meghaladta a 44,2 ezret, miközben az elektronikus pénzforgalomban több mint 3,7 ezer sikeres csalást regisztrált az MNB – világított rá közleményében a CIB Bank. Mindezek mellett majdnem 14 ezer visszaélési kísérlet történt 4,8 milliárd forint értékben – emlékeztet az Index.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb