Mindenmás

Összerugdosta, elvette a kulcsát és bezárta a lakásba élettársát a kecskeméti férfi

A Kecskeméti Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése, kapcsolati erőszak, garázdaság és magánlaksértés miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a hosszabb időn át tartó, rendszeres bántalmazások mellett egy alkalommal a kulcsot elvéve bezárta az élettársát a lakásba. Miután a nő az anyjához menekült, oda is követte és a nagykaput beszakítva berontott az ingatlanba – közölte az ügyészség

A többszörösen büntetett kecskeméti férfi a börtönből szabadulva ismerkedett meg és létesített élettársi kapcsolatot a nővel. Egy idő után a vádlott a négy fal között rendszeresen bántalmazta a nőt. Erre azt követően derült fény, hogy a férfi 2023. január 24-én este ököllel arcon ütötte az élettársát, aki az ütéstől elesett. Ezután a férfi a földön fekvő sértettet testszerte megrugdosta. A megfélemlített nőtől elvette a lakáskulcsát is, majd belülről bezárta a bejárati ajtót, a kulcsot pedig elrejtette. Közölte vele, hogy az ötödik emeleti lakásból csak úgy tud kijutni, ha leugrik.

BESZAKÍTOTTA A KAPUT

Másnap a nő az anyjához menekült, ám a vádlott ott is megjelent és az utcán trágár szavak kíséretében hangosan követelte, hogy a nő menjen vele haza. Bár a kaput rugdosva próbálkozott a bejutással is, ekkor az még nem sikerült neki. Következő nap reggel ismét felkereste az élettársát, ő azonban nem jött ki az ingatlanból. Ekkor a férfi a lemezkaput beszakította és kiabálva berontott a sértett családjának portájára. Amikor megtudta, hogy időközben értesítették a rendőröket, a férfi elmenekült a helyszínről.

BÖRTÖNT KÉRNEK RÁ

Az ügyészség a férfit kapcsolati erőszak és személyi szabadság megsértésének bűntettével, továbbá magánlaksértés és garázdaság vétségével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb