Sport

“Csak akkor lehet esélyünk, ha nem zökkenünk ki” – még nincs lefutva semmi, ma újabb csata jön, Kecskeméten folytatódik a férfi futsal NBI bajnoki döntője

Hétfőn 20 órakor folytatódik a Messzi István Sportcsarnokban Kecskeméten a férfi futsal NBI bajnoki döntője. A negyedik mérkőzés előtt a címvédő került előnybe Dávid és Góliát csatájában, ám a házigazda saját közönsége előtt mindent meg fog tenni, hogy legyen ötödik is – írják a kecskemétiek a honlapjukon.

A kék oroszlánok erőn felül teljesítenek az utóbbi hónapokban, ennek gyümölcseként vívták ki a jogot, hogy bajnoki döntőt játszhassanak a klub történetében először. A meglepetéseket tovább tudták szállítani, ugyanis az első ütközetet megnyerték Szombathelyen, majd két harcos derbin végül a hosszabb paddal bíró Haladás fordítani tudott az egyik fél három győzelméig tartó párharcban.

NEM SZABAD KIZÖKKENNI

Hétfőn 20 órától tehát az a kérdés, hogy a Messzi István Sportcsarnokban avatják újra bajnokká a zöld-fehéreket, vagy pedig Dávid legyőzi Góliátot ismét, ezzel újabb extra dicsőséget szerezve az egész városnak.

Marko Gavrilovic sportigazgató így nyilatkozott: “most egy kicsit több időt fordítunk a regenerációra, mert sok problémával küszködünk a bajnokság hajrájában ebben a felfokozott tempóban. Mindannyian hiszünk benne, hogy ki tudunk egyenlíteni a párharcban, és az ötödik meccsen fog majd eldőlni a bajnoki cím sorsa. Sok szegmensével elégedett vagyok a játékunknak, de a védekezéssel nem, ezt kell a helyére tennünk leginkább hétfőig. Az utóbbi mérkőzések rávilágítottak arra is, hogy engedni fogják az indokolatlanul agresszív játékot, ehhez is alkalmazkodnunk kell. A koncentrációt végig fent kell tartanunk, csak akkor lehet esélyünk, ha nem zökkenünk ki. Büszke vagyok a fiúkra, mert sok mindenen átmentek ebben a szezonban, és megmutatták, hogy milyen kiváló, karakteres sportemberek. A kecskeméti sportbarátok szeretetére, támogatására most is különösen számítunk, hiszen csak együtt lehetünk sikeresek most és hosszabb távon egyaránt.”

SG Kecskemét Futsal – Haladás VSE
Férfi futsal NBI döntő, 4. mérkőzés
2024.05.27., hétfő 20.00 @ Messzi István Sportcsarnok

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb