Közélet

Kormányinfó: brutális pénzbüntetést kapott a magyar kormány, mert nem engedi be az illegális migránsokat, Gulyás Gergely szerint az ítélet felháborító

Ma újra kamerák elé állt Gulyás Gergely és Vitályos Eszter, ugyanis Kormányinfót tartanak. Ez az első Kormányinfó a vasárnapi önkormányzati és az Európai Parlamenti választások óta, így izgalmasnak ígérkezik.

A VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYÉT IS ÉRTÉKELTE A KORMÁNY

Vitályos Eszter a Kormányinfó elején köszöntötte a védőnőket, ma van a magyar védőnők napja. Gulyás Gergely azzal kezdte tájékoztatóját, hogy a kormány tegnap a választások eredményét is értékelte, köszönetet mondanak a választópolgároknak. 

“A választási eredmény megerősítette a kormányzópártokat és a kormányt, sok beszédes adatot hoztak már sokan, egyet emelnék ki: több szavazatot kaptunk, mint a második, harmadik és negyedik helyezett együttvéve. Az eredmény stabil és szilárd hátteret ad a kormánynak” – húzta alá a miniszter, hozzátéve: szilárd alapot ad a kormánynak ez ahhoz is, hogy a béke ügyét képviselje a nemzetközi kapcsolatokban.

Gulyás Gergely jelezte azt is, hogy Európa több országában megrengette a kormányt a választások eredménye, miközben a magyar kormány a NATO-főtitkárral állapodott meg. A miniszter hangsúlyozta, fontos, hogy Magyarország kimaradjon a NATO-misszióból és a háborúból is.

BRUTÁLIS PÉNZBÜNTETÉST KAPOTT A MAGYRA KORMÁNY

Nem sokkal a Kormányinfó kezdete előtt Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán megosztott bejegyzésében arról írt, hogy az Európai Bíróság Magyarországot egyszeri 200 millió plusz napi egymillió euróra bünteti, amiért nem engedi be az illegális migránsokat. “A döntés felháborító és elfogadhatatlan” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint nem engednek a „brüsszeli bürokraták pénzügyi zsarolásának”.

Gulyás Gergely a Kormányinfón ezzel kapcsolatban elmondta, az Európai Bíróság ítéletét tegnap még nem tárgyalta meg a kormány, ugyanis az ítéletet még csak ma hirdették ki. Szerinte ez az ítélet felháborító és összeférhetetlen a magyar alkotmánnyal. “Ez az ítélet egy normális bíróságon nem születhetett volna meg” – fogalmazott. Az ítéletet a kommunista idők döntéseihez hasonlította, majd ismét kiemelte, hogy ez a döntés nincs összhangban az EU törvényeivel – írja az Index.  

FRISSÍTVE (11:26): OTTHONFELÚJÍTÁSI PROGRAM

Vitályos Eszter elmondta, 310 milliárd forint összegben valósultak meg beruházások Magyarországon az elmúlt időszakban, ebben voltak egészségügyi fejlesztések, hídátadás, kultúra és közművelődés, turisztika is. Oktatási és sportfejlesztések is megvalósultak. A vállalkozásfejlesztés területén szintén jelentős beruházások zajlottak. A kormányszóvivő az otthonfelújítási programról elmondta, hétfőn kerül fel a végleges pályázati felhívás a honlapra, ez azt is jelenti, hogy hétfőtől előregisztrálhatnak azok a kivitelezők, akik közül lehet választani a beruházóknak. A lakosság számára július 1-től nyílik meg a pályázati lehetőség.

FRISSÍTVE (11:34): TISZA PÁRT/KDNP VS EURÓPAI NÉPPÁRT

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy 

  • Nem tartja elképzelhetőnek, hogy a Tisza Párttal és a KDNP egy frakcióba üljön majd az EP-n. Gulyás szerint kétféle opció lehet ennek megakadályozására: „nem veszik fel a Tisza Pártot vagy kilép a KDNP”.
  • Az NGM július elején tart sajtótájékoztatót a Ferihegyi repülőtérrel kapcsolatban, amelyben minden részletről beszámolnak. 
  • Szakrendelők államosításával összefüggésben elmondta, jogos felvetés, a kórházak mind állami tulajdonban és fenntartásban vannak, „ha a rendszert nézem, ésszerű lenne, ha nem lenne olyan szakrendelő, amely nem önkormányzati tulajdonban van”.
  • Irodaházak vásárlásával kapcsolatban azt mondta, a kormány célja, hogy legalább a minisztériumok saját tulajdonú épületekben legyenek, hogy ne költsenek sokat bérlésre. Amelyek nem indokoltak, hogy a belvárosban legyenek, azok legyenek kijjebb.
  • Csáddal összefüggésben elmondta, nincs döntés azzal kapcsolatban, hogy mikor küldik ki a magyar katonákat. Egyelőre tárgyalnak. 

FRISSÍTVE (11:38): ÚJFENT VÁLASZTÁS

Magyarországon hagyományosan színvonalas a választások lebonyolítása Gulyás Gergely szerint, aki úgy fogalmazott, a főpolgármesteri eredményektől eltekintve panasz nem érkezhet a magyar választásokra. A Vitézy-Karácsony közti versenyre, majd Vitézy fellebbezésére azt mondta: mindenkinek érdeke, hogy legitim vezetője legyen Budapestnek. A kormánypártok összességében kevesebb szavazatot kaptak, de Gulyás szerint ennek oka, hogy az elmúlt két év nehéz volt a háború miatt. De a miniszter kiemelte: így is Európán belül Magyarország teljesített a legjobban – írja a Telex.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb