Mindenmás

Kirámolták egy kecskeméti asszony otthonát, mert nyitva felejtette az ajtót és a kaput is

A kecskeméti rendőrök pár órán belül elfogták azt az elkövetőt, aki a nyitva felejtett ajtón ment be az ingatlanba, majd azt kipakolta Kecskeméten. A rendőrség szerencsére a meglovasított holmik egy részét is megtalálta.

Az egyenruhások beszámolója szerint arra ért haza egy kecskeméti nő június 17-én, hogy az otthonát valaki kipakolta a távollétében. Elsőként az tűnt fel neki, hogy a hátsó ajtó tárva-nyitva van, majd amikor belépett a házba látta, hogy nyoma veszett a tv-jének, a laptopjának, az egyik bőröndjének és egy töltőkábelnek. A tolvajnak nem volt nehéz dolga, ugyanis a sértett mind az ajtót, mind a kaput nyitva felejtette.

NEM TERVEZTE A BETÖRÉST, DE KAPOTT AZ ALKALMON

Az asszony rögtön értesítette a nyomozókat a történtekről, akik a helyszínre mentek szemlét tartani. A nyomozati munka eredményeként pár órán belül eljutottak az elkövetőhöz, akinek a lakásában megtalálták a tévét és a laptopot. Az elvitt értékeket lefoglalták, majd visszaadták az asszonynak. A rendőrök kihallgatták a 31 éves férfit, aki beismerte a bűnösségét. Beszámolt arról is, hogy nem tervezte el előre a bűncselekményt, akkor döntött így, amikor meglátta az ingatlan egyik nyitott ajtaját. A kecskeméti nyomozók őrizetbe vették a férfit.

NE SEGÍTSÜK AZ ELKÖVETŐKET

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra kér mindenkit, hogy könnyelműségével ne segítse az elkövetőket! A lopások megelőzése érdekében távozáskor mindig ellenőrizzük, hogy bezártuk-e az ajtókat, becsuktuk-e az ablakokat!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb