Mindenmás

Szivárványba borul hamarosan a szomszéd főváros: kezdődik a Pride felvonulás

Idén huszonkilencedik alkalommal indul szombaton Budapesten a Pride felvonulás, amelyet a Szivárvány Misszió Alapítvány szervezett. Sokan külföldről érkeztek, több politikus is vonul majd a tömeggel.

Az eseménysorozat immár hosszú évek óta igyekszik az LMBTQ-közösség tagjainak ünneplésén kívül rámutatni a társadalomban jelenlévő különböző, rendszerszintű problémákra például rasszizmus, lakhatási válság, ökológiai krízis, a demokráciába vetett hit válsága, homofóbia, transzfóbia és szexizmus és az azokra adható válaszokra. A Pride Fesztivál és a felvonulás a Vedd vissza a jövőd! szlogennel hívja fel a figyelmet a közösségekre. 

Folyamatosan érkeznek a résztvevők az idei Pridera. A buszokon kézen fogva, beöltözve vonulnak. Hátizsákjaikon, pólóikon jelzik hogy ők ehhez a közösséghez tartoznak vagy szolidaritásukat fejezik ki.

A HELYIEK SZERINT MINDENKI ÉLJE A SAJÁT ÉLETÉT, DE A ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT

Egy idősebb férfi az Indexnek azt mondta, szerinte ahogy az „egy férfiből és egy nőből álló klasszikus párok” nem szerveznek felvonulást, úgy a melegeknek és leszbikusoknak sem kellene. Úgy véli, hogy a magánélet nem tartozik a közösségre, és szerinte mindenki élje az életét, de ez esetben zárt ajtók mögött.

POLITIKUSOK IS RÉSZT VESZNEK A FELVONULÁSON

A szervezők több politikust köztük Karácsony Gergelyt, Vitézy Dávidot is meghívták a szombati felvonulásra, azt vallják, hogy a politikusoknak ki kell állniuk a demokratikus értékekért, beleértve természetesen az LMBTQ-közösségek jogait is. A regnáló főpolgármester idén is ott lesz a Pride felvonuláson, de beszédet nem fog mondani. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is ott lesz a Pride-on, akik tematikus szivárványos nyakkendős kétfarkú kutyával invitálják követőiket a felvonulásra. Ahogy a DK-s politikusok is részt vesznek, mint a megalakulás óta minden évben és a Párbeszéd- Zöldek több politikusa egyaránt- írja az Index.hu.

Fotók: Tövissi Bence / Index.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb