Közélet

Megvolt Sulyok Tamás első tévés nagyinterjúja: az államfő bepillantást engedett a munkahelyi dolgoktól kezdve a családi- vagy szabadidős programokig mindennapjaiba

Sulyok Tamás köztársasági elnök beiktatása után szűk fél évvel elsőként a TV2 Tények című műsorának adott televíziós nagy interjút. A szegedi kötődésű államfő a beszélgetés során elárulta, hogy miért szereti a Sándor-palotát, bepillantást engedett a mindennapjaiba, valamint beszélt többek között a munkahelyi dolgoktól kezdve a családi- vagy szabadidős programokig, írta meg az Index.

A TÖRTÉNELMI FALAK MINDENNAP SZEMBESÍTIK IDENTITÁSUNKKAL

Sulyok Tamás köztársasági elnök Gönczi Gáborral, a TV2 Tények című műsorának riporterével kötetlen beszélgetést folytatott a Sándor-palotában. Az államfő a hivatalának központjáról azt mondta, hogy a történelmi falak minden nap szembesítik az identitásunkkal, vagy azzal, ami bennünket magyarrá tesz, és ez egy külön öröm számára. Csodálatos helyszínnek nevezte Mária Terézia szalont, a Kékszalont, valamint azt is elárulta, hogy valahányszor belép a Tükörterembe mindig megcsodálja a gyönyörű környezetet, mivel magát egy egyszerű embernek tartja.

A NAPIRENDRŐL

A napirendjéről elmondta: amikor reggel beérkezik, akkor a szobájában áttekinti a sajtót, a híreket, olyan kérdéseket, amivel aznap foglalkoznia kell, majd indul a munka a kollégáival, tárgyalásokat folytat le, van amikor a vendégek fogadásával törődik, de szép feladatnak tekinti, ha neki kell máshol látogatást tennie.

MINDEN LEHETŐSÉGET KIHASZNÁL, HOGY KOLLÉGÁIVAL BESZÉLNI TUDJON

Az interjúból az is kiderül, hogy minden lehetőséget kihasznál, hogy a kollégáival beszélni tudjon, ami egyrészt az információáramlás szempontjából fontos, másrészt érdeklik az emberek, az emberek problémái és hétköznapjaik is, hátha tud rajtuk valamit segíteni, tud nekik valami tanácsot adni, vagy épp ők tudnak neki.

EGY EBÉD KÖZBEN JÖTT A TELEFON, MELYBŐL MEGTUDTA, ŐT JELÖLTÉK KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKNEK

Arra a kérdésre, hogy hogyan tudta meg, és milyen érzés volt, hogy őt jelölték köztársasági elnöknek, Sulyok Tamás elmondta, hogy kabinetfőnökén keresztül egy telefonhívással érkezett a hír és ő éppen ebédelt egy vendégével az Alkotmánybíróságon. Majd felhívta Zsuzsanna asszonyt, a feleségét, aki kért egy percet, letette a telefont, majd visszahívta azzal a megerősítéssel, hogy mindenben támogatni fogja.

BIZONYOS DOLGOK, MINT A TÁMADÁSOK MINDIG VÁRATLANUL ÉRIK AZ EMBERT

“Az első naptól kellett tudjam, hogy mit hogy akarok csinálni, és folyamatosan fenn is kell tartani ezt az állapotot. Maga a felkérés váratlanul ért, utána a váratlanságot megpróbálja az ember kiküszöbölni. Persze azt sosem lehet kiküszöbölni. Bizonyos dolgok mindig váratlanul érik az embert, például a támadások. Én betudtam a választási kampánynak, amely egy elég durva, és hangvételében sem elegáns választási kampány volt. Ezek a politikai támadások úgy gondolom, hogy érhettek volna már alkotmánybírósági elnökként is, de valami miatt nem értek. Hát most értek ezek utol. Ami személyemben megrendített, az az édesapámmal való nemtelen támadás volt. Ez ugyan árnyalta bennem az édesapámról kialakult képet, de egyáltalán nem változtatta meg” – emlékezett vissza Sulyok Tamás a nem is olyan régen történt kezdetekre.

A KEGYELMEZÉSI JOGKÖRRŐL

Sulyok Tamás rámutatott, hogy az ő hivatalba lépése bizonyos értelemben összefüggött a kegyelmezési jogkörrel, amit egy kiegészítő és kivételes jogkörnek tart a köztársasági elnök oldaláról, semmiképpen nem olyannak, amelyben a bűnösség kérdését fel lehetne nyitni. Az elnöknek az a szilárd meggyőződése, hogy ezt a hatáskört az államhatalmi ágak elválasztásának elvével szoros összhangban kell értelmezni, és ez azt jelenti, hogy a jogerős bírói ítéletek felülvizsgálatára kegyelmi jogkörben egyáltalán nincs lehetőség. 

ELSŐ ÚTJAI EGYIKE A VATIKÁNBA VEZETETT

Arra a kérdésre, hogy miért volt fontos, hogy az első útjának egyike Vatikánba, Ferenc pápához vezetett, Sulyok Tamás azt reagálta: az egyházi állam és annak a jogutódja a Vatikán, illetve a római pápa. “Úgy gondolom, hogy egy személyben megtestesíti Európa egységét és összetartozását, ráadásul örökkévaló történelmi kontinuitásban. Nekem mindig is az egyházi állam és a Vatikán volt ennek a szimbóluma, mert nagyon fontosnak tartom Európa kulturális egységét, ami egy vallási egységen alapul történelmileg. Én ezért döntöttem emellett” – fogalmazott.

A másik oknak Ferenc pápa rendkívüli egyéniségét említette az államfő, akit megismerni, vele beszélgetni személyesen egy olyan dolog, ami mindenki felvenne az úgynevezett bakancslistájára. Elmondta a Szentatya tud néhány magyar szót is.

AZ EURÓPAI TANÁCS SOROS ELNÖKSÉGÉRŐL

A köztársasági elnök úgy látja, hogy az Európai Tanács soros elnöksége bizonyos kérdésekre ráirányítja a figyelmet. Véleménye szerint fontos a versenyképesség kérdése, amit a magyar elnökség választott, valamint nagyon fontos az illegális migrációval kapcsolatos fókusz, valamint a gazdaközpontú mezőgazdaságra történő odafigyelés. 

A FICO ÉS TRUMP ELLENI MERÉNYLETRŐL

Gönczi Gábor kérdésével arra is kitért, hogy mi a véleménye az óriási a migrációs nyomásról, és arról az új tendenciáról, amire úgy tűnik, hogy föl kell most már készülnünk, mivel vezető politikusok ellen történnek merényletek, most Robert Fico, és Donald Trump ellen, akik túlélték a merényleteket. A köztársasági elnök azt reagálta: “El vagyok szörnyedve, mert látni azt, hogy az erőszak egyre nagyobb hatalomra tesz szert a világon, egyre jobban elterjedt, és látni, hogy konkrétan államfők, kormányfők ellen kísérelnek meg merényleteket, és itt sokszor csak a szerencsén múlik, hogy ezek a politikai vezetők nem halnak ebbe bele, borzasztó dolog. A terrorizmus elterjedése is szörnyű” – mondta.

A BÉKE HÍVE

„Én minden szempontból a béke híve vagyok, egy jogász nem is lehet más, mert a jog a háborúban csak nagyon korlátozottan tud érvényesülni. Én ezt annak a helyzetnek a részeként tudom értékelni, hogy egyre több helyen van háború, egyre több helyen van helyi háború és az emberek hozzászoknak a mindennapokban ahhoz, hogy emberek halnak meg, ehhez pedig nem lehet hozzászokni” – tette hozzá. Sulyok Tamás a kérdés kapcsán arra biztat mindenkit, hogy véletlen se szokjunk hozzá az erőszakhoz, még akkor is, ha ez jön a hírekből minden nap. Küzdenünk kell a legvégsőkig azért, hogy ilyen ne fordulhasson elő – jelentette ki.

TÚRÁZÁS, KERÉKPÁROZÁS, FŐZÉS: EZEKET A HOBBIKAT SZERETI AZ ÁLLAMFŐ

Az interjúból az is kiderült, hogy mik a köztársasági elnök hobbijai: „nagyon szeretek túrázni, szeretek kerékpározni, hegyikerékpározni, ott is kicsit furcsának tartanak, mert inkább fölfelé szeretek tekerni, lefelé félek, mert van egy kis tériszonyom, már így a korom miatt, de ezeket nagyon szeretem. Nagyon szeretek a családom körében lenni. Nagyon szeretek főzni, ezt a feleségemmel közösen szoktuk csinálni”.

“Jól főzök, de vannak bizonyos szerepek a családban, amik determinálódnak, és ezek ellen nem kell küzdeni. Kiválóan főz a feleségem. Így aztán én besegítek neki, de vannak ételek – például a kelt tészta, – amiket a feleségem nem szeret csinálni, én viszont nagyon szeretek kelt tésztát csinálni, bár mondjuk az aranygaluskát néha kicsit furcsán sütöm meg a feleségem szerint, és ezért jókat szoktak mosolyogni, egy kicsit több edényt használok hozzá, mint kellene, de hát ez előfordul” – fogalmazott a köztársasági elnök.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb