Sport

Hatalmasat küzdött Csipes Tamara, és ezüstérmet szerzett az olimpián! Gazsó Alida Dóra hatodik lett

Hatalmasat küzdött Csipes Tamara, és ezüstérmet szerzett az olimpián! Gazsó Alida Dóra pedig a hatodik helyen ért célba!

A papírformát igazolva jutottak döntőbe a női kajakosok, 500 méter egyesben a párizsi olimpián. Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra is elképesztő teljesítménnyel lapátolt az elődöntőben, majd a döntőben már egymással is megküzdve versenyeztek. Az érem nem maradt el, ezüstérmet szerzett Csipes Tamara!

JÓL RAJTOLT CSIPES

Csipes a rajtból nagyon jól jött el, az élre állt, 250 méternél vezetett a címvédő Lisa Carrington előtt, az új-zélandi kajakos azonban jobban bírta a hajrát és ő győzött. Nyolcadik olimpiai aranyával beérte a sportág eddig abszolút csúcstartóját, a német Birgit Fischert. A harmadik helyre a dán Emma Jörgensen futott be, Gazsó pedig, aki a mezőnyben jött végig a pályán, hatodik lett. A két magyar előzőleg négyesben harmadik, párosban második volt. Csipes Tamara a magyar küldöttség 16. érmét – a hatodik ezüstöt – szerezte a párizsi olimpián.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb