Közélet

Szeptember elsejétől megszűnhet a kötelező munkahelyi orvosi vizsgálat, de bizonyos foglalkozások esetében továbbra is fennmaradna

Szeptember elsejétől megszűnhet a kötelező orvosi munkaalkalmassági vizsgálat. A Belügyminisztérium rendelettervezete azonban meghatároz több olyan munkakört is, amelyek továbbra is orvosi vizsgálathoz kötöttek. A tervezetet augusztus 29-éig lehet véleményezni és maga a rendelet szeptember 1-jével léphet életbe.

A munkavédelemről szóló törvény alapján szeptember 1-jétől megszűnik a munkára való alkalmasság kötelező orvosi vizsgálathoz kötése. A kormány honlapján most megjelent a Belügyminisztérium rendeletének tervezete meghatározhat olyan munkaköröket, amelyek esetében a munkára való alkalmasságról továbbra is orvosi vizsgálat alapján kell dönteni, emellett a munkáltató is elrendelheti az orvosi vizsgálatot – írja az Index.

VAN, AHOL KÖTELEZŐ MARAD

Mint kiderült, azon munkaköröknél lenne továbbra is kötelező lenne a foglalkozás-egészségügyi vizsgálat, amelyek során

  • fokozott baleseti veszélynek,
  • terhelő munkahelyi klímának,
  • zajnak,
  • ionizáló sugárzásnak,
  • mesterséges optikai sugárzásnak,
  • vibrációprevenciós határértéket meghaladó esetben,
  • kémiai kóroki tényezőnek kitett munkaköröknek,
  • járványügyi érdekből kiemelt munkakörnek,
  • tüdőfibrózist okozó poroknak vagy azbesztártalomnak,
  • biológiai kóroki tényezőnek,
  • éjszakai műszakban végzett munkának, valamint
  • 10 kg feletti kézi tehermozgatásnak vannak kitéve a munkavállalók.

A munkába lépést megelőzően és a munkaviszony fennállása alatt rendszeres időközönként a munkáltató e körben ingyenesen biztosítja a munkaköri alkalmassági vizsgálatot. A rendelettervezetet augusztus 29-ig lehet véleményezni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb