Közélet

Lázár János: 30 év lemaradását nem lehet azonnal behozni a MÁV-nál, először az utasokhoz való hozzáálláson kell változtatni

„A MÁV-járműparkot és a hazai vasúti pályát nem tudjuk varázsütésre megújítani – 30 év hátrányunk van, de nekiállunk” – erről ír Lázár János hétfőn, miután a MÁV és a Volánbusz vezetőivel egyeztetett. A miniszter bejegyzése szerint a kormány közel 850 milliárd forintból mintegy félezer kilométernyi sínt újít fel, újraindítják a hazai IC-kocsik gyártását és jó minőségű, használt járműveket szereznek be.

“Amit viszont rövid idő alatt meg lehet változtatni, az az utasokhoz való hozzáállás: az utasok érdemi segítése és támogatása azokban a nehéz helyzetekben, amiket a megörökölt flotta- és infrastruktúra-állapotok okoznak. Ezt várom el elsőként a MÁV-csoport új vezetésétől, amelyet a hétfő reggeli találkozásunk alkalmával mutattam be a vállalat igazgatóságának és felügyelőbizottságának, illetve az érdekképviseleti vezetőknek” – írja, bejegyzésében, Lázár. A miniszter egyébként augusztus közepén jelentette be a vezetőváltásokat.

SZEMÉLYESEN KELL RÉSZT VENNI A MÁV-RÓL ZAJLÓ VITÁKBAN

Lázár, a zártkörű megbeszélésen, azt is egyértelművé tette, hogy „a magyar államvasutakról szóló kép alakítását nem hagyhatjuk önjelölt vagy frusztrált közlekedési szakértőkre. Azt is elvárom a MÁV-csoport új vezetőitől, hogy személyesen vegyenek részt a MÁV-ról – eddig azonban jószerint a MÁV nélkül – zajló vitákban” – írta a miniszter.Lázár János: harminc év lemaradását nem lehet azonnal behozni a MÁV-nál, először az utasokhoz való hozzáálláson kell változtatni

VITÉZY GYAKRAN KRITIZÁLJA A LÁZÁR JÁNOST

Vitézy Dávid gyakran kritizálja Lázár Jánost, nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy a miniszternek a Keleti pályaudvar lezárásához vezető vonatkisiklásban közvetett szerepe lehetett, ugyanis, bejegyzése szerint, Lázár törölte a pályaudvar vasúti váltókörzetének felújítását a megvalósítandó beruházások listájáról, pont ott, ahol, egy váltóalkatrész miatt, a Keletibe tartó InterCity kisiklott – írja a 24.hu.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb