Közélet

Birtokba vette a forgalom a soltvadkerti elkerülő északi szakaszát

Elkészült az 53. számú főút Soltvadkert elkerülő szakaszának első üteme. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában valósul meg az 53. számú főút, Soltvadkertet elkerülő szakaszának építése, amelynek köszönhetően a település belterületi szakasza jelentősen mentesülhet az átmenő forgalom alól – közölte a minisztérium csütörtökön.

Hozzátették, hogy ennek eredményeképp a lakosok biztonságosabban közlekedhetnek, ezzel egyidejűleg csökken Soltvadkert zajterhelése, valamint légszennyezettsége is.

5 KÖRFORGALMÚ CSOMÓPONT ÉS EGY VASÚTVONAL FELETTI HÍD IS ÉPÜLT

A Soltvadkertet északról és keletről is elkerülő 8,8 kilométer hosszú 2×1 sávos útszakaszon többek között 5 darab körforgalmú csomópont, egy vasútvonal feletti új híd, egy 800 méter hosszú bekötőút, egy kerékpáros aluljáró, közúti ellenőrzőhelyek, valamint buszöblök épülnek – ismertették. A beruházás két ütemben valósul meg. A most befejezett I. ütemben a 8,8 kilométer hosszú nyomvonalból csaknem 4,8 kilométer készült el. A 2×1 sávos szakaszt 7,5 méter útburkolat szélességgel és 12 méter koronaszélességgel, illetve 3,5 méter sávszélességgel alakították ki.

EGY NÉGYÁGÚ CSOMÓPONTOT IS LÉTREHOZTAK

A beruházás részeként megvalósult egy négyágú csomópont, majd a nyomvonal külön szinten keresztezi a 150-es számú Budapest-Kelebia vasútvonalat, amelyet egy körforgalmi csomópont követ. Szintén körforgalmú csomópont épül az új út és a Vadkerti tó felé vezető út találkozásába, a kerékpárosok számára kialakítandó külön szintű átvezetéssel, valamint a Kecskemét irányába haladó 54. számú főúttal való találkozásába is – írja az MTI.

A fejlesztés részeként közúti ellenőrző hely, buszöböl és a fő pályát keresztező önkormányzati és földutak rávezetései is megépültek – részletezték a közleményben.

FOLYTATÓDIK A BERUHÁZÁS

A II. ütemhez kapcsolódóan folyamatban van két körforgalmú csomópont építése az új nyomvonal és az 5405 jelű Soltvadkert-Kiskunmajsa-Szeged összekötő út valamint az 53. számú főút találkozásában, kerékpárút, valamint a fő pályát keresztező önkormányzati és földutak kivitelezése – írták. A fejlesztés az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában, hazai forrásból valósul meg. A beruházás első ütemének nettó összege 9,5 milliárd forint. A Soltút Útépítő Fenntartó és Kereskedelmi Kft. végzi a teljes kivitelezést, amelynek értéke nettó 15,8 milliárd forint – áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb