Közélet

Összeomlott a sok akciótól az egyik Kecskeméten is jelen lévő csomagküldő szolgálat

Tömegével panaszkodnak a Facebookon a pórul járt emberek, akiknek a román hátterű Sameday hetek óta nem szállítja ki az online rendelésüket, az ügyfélszolgálatuk pedig elérhetetlen. A Kecskeméten több csomagautomatával is rendelkező cég szerint csomagdömping van, és a cégcsoport felvásárlása is betett a román vállalatnak.  

Mint kiderült, sokan hetek óta várnak a csomagokra, és eközben elérhetetlen az ügyfélszolgálat. A megrendelések sokszor legalább három hete késnek, de az ügyfélszolgálat se emailben, se telefonon nem reagál a panaszkodóknak. Van, aki kap egy értesítést, hogy kihozzák a csomagját, de az mégsem jön ki, a futár pedig elérhetetlen.

CSOMAGDÖMPING VAN

Telex megkereste a 2020 óta a magyar piacon, és Kecskeméten is jelen lévő, a román Emaghoz tartozó Samedayt, amely közölte: elismeri „a kiszállításokkal kapcsolatos ideiglenes nehézségeket”, mind a kiszállítás, mind az ügyfélszolgálat terén. A fennakadást „az őszi, a szezonra nem jellemző kedvezmények által okozott csomagdömping és a korábbi akvizíciók miatt jelenleg is zajló konszolidációs folyamatok” okozzák a cég szerint. Márpedig amikor a Sameday nyáron bejelentette, hogy felvásárolja a Sprinter futárszolgálatot is magába foglaló Pactic Groupot, akkor a vezérigazgató még úgy nyilatkozott: „a tranzakció véglegesítése után a Sameday ügyfelei olyan teljes körű szállítási szolgáltatásokhoz jutnak hozzá, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy az egész régióban kimagasló feltételek mellett küldhessenek és fogadhassanak csomagokat.” Mindennek a jelek szerint az ellentéte valósult meg: a konszolidáció sok esetben egyet jelent az elbocsátásokkal a párhuzamosságok megszüntetése végett.

A PACKETA IS MEGROGYOTT

Október elején a cseh hátterű Packetánál is akadozott a kiszállítás, mert a cég nem bír el a Temuról rendelt csomagok mennyiségével. A konkrét cégnevet ugyan nem mondták ki, csak azt, hogy „hirtelen jelentősen megnövekedett a csomagok száma egy nagy, távol-keleti webáruházzal kötött szerződés hatására”. Optimális esetben a feladó partnerek előre megmondják, hogy egy adott héten milyen mennyiségű csomagot terveznek átadni, így a szolgáltató előre tud tervezni. A problémát az jelenti, hogy minél távolabbi és minél globálisabb partnerről van szó, annál rugalmasabban kezelik a cégek a volumeneket. Már csak azért is, mert egy Temuhoz hasonló cég esetében nem nagyon van szankcionálási lehetőség, ha a megbeszéltnél több csomag érkezik.

A Packeta úgy próbál úrrá lenni a helyzeten, hogy kibéreltek egy 3000 négyzetméteres raktárhelyiséget, megkezdték együttműködésüket egy új alvállalkozóval, amely értelmében több új futár és futárkör segíti a csomagok kiszállítását, valamint 75 új Z-BOX-ot telepítettek az elmúlt hetek során. Emellett ideiglenes hétvégi kiszállítást vezettek be, „ráadásul minden csomagautomatánkat felszereltük kezelőpanellel a csomagátvétel megkönnyítése érdekében” – sorolta a vállalkozás, amely szerint ezeknek köszönhetően „már érzékelhető a csomagok átfutási idejének csökkenése”.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb