Mindenmás

BMW-s sofőr kapta a legnagyobb bírságot Bács-Kiskun vármegyében: 126 km/h-val száguldott Tompán

Egy hét alatt 53 rendőri intézkedést igénylő baleset történt vármegyénkben. Az egyenruhások 24 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak, közülük hárman balesetet okoztak.

A rendőrség összesítőjéből kiderült, hogy az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2310-en lépték át Bács-Kiskunban. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük.

Annak az autósnak, aki Tompán 50 km/h helyett 126-tal ment, a jelenleg – gyorshajtásért – kiszabható legmagasabb összegű büntetést, azaz 468.000 forintot kell kifizetnie.

KÖZLEKEDŐ VONATTAL ÜTKÖZÖTT EGY AUTÓS

Sőt, az egyik vasúti átjáróban történt szabálytalanság is, Nyárlőrinc tanyás területén közlekedett ugyanis 2024. október 20-án késő délelőtt egy 67 éves nyárlőrinci lakos egy autóval. A férfi egy fénysorompó nélküli vasúti átjáróhoz érve megállás nélkül hajtott a sínekre, ahol összeütközött a menetrend szerint közlekedő vonattal. A gyanú szerint a sofőr – aki a baleset következtében megsérült – a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, ezért őt mintavétel céljából előállították. Ellene büntetőeljárás indult.

FOKOZOTT ÓVATOSSÁGGAL LEHET CSAK A VASÚTI ÁTJÁRÓT MEGKÖZELÍTENI

Felhívják a közlekedők figyelmét arra, hogy a KRESZ szabályai szerint a vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad. A vasúti átjárón történő áthaladás során eleget kell tenni a vasúti átjáró biztosítására szolgáló közúti jelzéseknek. Biztosítatlan vasúti átjáróra azonban csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a sofőr meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű egyik irányból sem közeledik, és lehetőség van a folyamatos áthaladásra.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb