Zsebbenyúlós ünnep: 5-10 százalékkal drágább lesz idén a karácsonyfa
A piaci kereskedők előrejelzése alapján a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett, így Kecskeméten is drágábban vásárolhatunk majd fenyőfát magunknak.
Az Agroinform.hu múlt héten végzett felmérése szerint
- a lucfenyőt 5000-5500 forint között,
- az ezüstfenyőt 6000-8000
- a nordmann fenyőt 8000-10 000 ezer forint közötti méterenkénti áron kínálják az idei szezonban az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok.
Mint kiderült, a vásárlók 72 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra, ezen belül 44 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást, míg minden ötödik vevő (22 százalék) költ majd 15 ezer forintnál többet.
A LEGNÉPSZERŰBB A NORDMANN FAJTA
A fenyőtípusok között tovább nő a nordmann népszerűsége, amelyet a megkérdezettek 62 százaléka részesít előnyben, szemben a 2022-es felmérésben mért 54 százalékkal. A lucfenyőt a vásárlók 22, míg az ezüstfenyőt 14 százaléka venne a felmérés szerint. A válaszadók 60 százaléka másfél méter feletti, 40 százaléknyian ennél kisebb fenyőt terveznek vásárolni, gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt pedig minden nyolcadik vásárló érdeklődik. A válaszadók negyede jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. A felmérésből az is kiderült, hogy a vevők 85 százaléka az utolsó két hétre hagyja a vásárlást.
Magyarországon ma 600-700 családi gazdaság termeszt 3000-3500 hektáron fenyőfát, az így megtermelt mennyiség a hazai kereslet mintegy háromnegyedét fedezi.
Forrás: MTI