Mindenmás

Ásóval „irányította” a közlekedő autósokat egy férfi Kiskunhalason, mindezt azért, mert összeveszett a feleségével (videóval)

Ásóval vette célba az autósokat egy 28 éves kiskunhalasi férfi, mindezt azért mert összeveszett a feleségével. A férfi több autóst is megállásra, visszafordulásra kényszerített, sőt, egy jármű tetejét is megrongálta az ásóval. A rendőrök végül őrizetbe vették.

Mint a rendőrségtől megtudtuk, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozást indított közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt egy 28 éves helyi lakos ellen, aki az Átlós úton kéziszerszámmal „irányította” a forgalmat december 16-án, délután.

ÖSSZEVESZETT A FELESÉGÉVEL, ÍGY VEZETTE LE A FESZÜLTSÉGÉT

A férfi több autóst is megállásra, visszafordulásra kényszerített, sőt, egy jármű tetejét is célba vette az ásóval. A kocsiban anyagi kár keletkezett, szerencsére személyi sérülés nem történt. A rendőrök hamar felkutatták és elfogták a férfit, akit őrizetbe vettek. A gyanúsított kihallgatásán azzal indokolta tettét, hogy összeveszett a feleségével, és így vezette le a feszültséget. A nyomozók kezdeményezték a férfi letartóztatását.

Az esetről videó is készült, amit a rendőrség a facebook oldalán osztott meg:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb