Jó hír a kecskeméti postásoknak: jelentős béremelést lengettek be
Jelentős béremelésre készül a Magyar Posta 2025-ben! 2023 januárjához képest több mint 30 százalékos emelés várható – jelentette be Vitályos Eszter kormányszóvivő a Facebook-oldalán.
A szakszervezettel az ősszel kötött megállapodás 2025-re és 2026-ra is 7-7 százalékot ír elő, amihez a cafeteria és az egyszeri juttatások jönnek még hozzá – tette hozzá a politikus, aki arra nem tért ki, hogy hogyan jön ki az általa említett több mint 30 százalékos fizetésemelés.
2023-BAN VOLT 10 SZÁZALÉKOS EMELÉS
Az index.hu emlékeztet arra, hogy 2023. január elején átlagosan mintegy 10 százalékos keresetfejlesztésről állapodott meg a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége, a Postás Szakszervezet, valamint a Magyar Posta vezetése. A postai dolgozók azonban a korábbi bérfejlesztést – amely még az infláció mértékét is alig érte el – elfogadhatatlannak tartották, ezért többen is felmondtak a postánál. A fiókbezárások és leépítések miatt pedig állandó bizonytalanság jellemezte a szektort.
TÁVOZIK A POSTA VEZÉRIGAZGATÓJA
Pont a múlt héten írtuk meg, hogy január 31-gyel távozik posztjáról Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter javaslatára 2022 novembere óta töltötte be a tisztséget.