Mindenmás

Az autó után kötötte, majd úgy húzta kutyáját egy férfi Bács-Kiskunban

Szombat délelőtt érkezett bejelentés a jánoshalmi rendőrségre arról, hogy egy német juhász kutyát valaki az autójához kötött, majd úgy vonszolt. Mint a rendőrségtől megtudtuk, a bejelentés után a jánoshalmi körzeti megbízott azonnal a helyszínre ment, intézkedett a sérült állat ellátásáról, majd azonosította a tulajdonost, akit nem sokkal később már gyanúsítottként hallgattak ki.

Január 4-én 9 óra körül, egy ismeretlen elkövető a kocsi után kötött egy kutyát, majd végigvonszolta az állatot az egyik utcán, mindezt Bács-Kiskunban, Jánoshalmán. Mint kiderült, ezután az utca végén lévő nyárfás erdőben kikötötte, és étlen-szomjan magára hagyta.

AZONOSÍTOTTÁK A SOFŐRT

Az esetről bejelentést tettek a rendőrségre. A jánoshalmi körzeti megbízott azonnal a helyszínre ment, és miközben intézkedett a sérült állat ellátásáról, adatgyűjtésbe kezdett. Ennek eredményeként egy kamerafelvételen meglátta az autót, majd azonosította a sofőrt. A helyi férfit nem sokkal később már állatkínzás miatt hallgatták ki a jánoshalmi nyomozók. Az eljárás során kiderült, hogy saját kutyáját kötötte a kocsija mögé, mert haragudott az állatra. A német juhász jelenleg a Kelebiai Kutyamentő Alapítvány gondozásában van, amíg felépül. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb