Húsz évesen több mint 50 ember vert át egy Bács-Kiskun vármegyei lány, csalás és pénzmosás miatt kell felelnie
![](https://kecskemet365.hu/wp-content/uploads/2023/11/Kepernyokep-2023-11-06-094451.jpg)
Csalássorozat elkövetőjének ügyében fejezték be a nyomozást a kunszentmiklósi rendőrök Bács-Kiskunban. Mint megtudtuk, a fiatal ellen vádemelést javasolnak, mert országszerte csapott be embereket, míg a barátnőjének pénzmosásért kell felelnie.
Országszerte csapott be embereket egy 20 éves lány, aki a bűncselekmények elkövetését már akkor elkezdte, amikor éppen nagykorú lett. 2022 szeptemberétől kezdődően különféle internetes fórumokon bútorokat, használati tárgyakat hirdetett meg úgy, hogy azok soha nem voltak a tulajdonában.
SOHA NEM ÉRKEZTEK MEG A PORTÉKÁK
Mivel a termékek széles körét „árulta”, a hirdetésekre nagyon sokan jelentkeztek, és félszáznál is több reménybeli vásárlóval lépett kapcsolatba. Ezek az emberek 10.000-től 95.000 forintig terjedő összegeket utaltak a lány által megadott számlaszámokra. A megvásárolt portékát azonban hiába várták, azok soha nem érkeztek meg.
A sértettek feljelentést tettek, a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya pedig egyesítette a nagy hasonlóságot mutató ügyeket.
ÖT PÉNZINTÉZETNÉL HAT BANKSZÁMLA
Az enyingi lány egy barátnőjét is belevonta a bűnelkövetésbe. A 37 éves veszprémi lakost arra kérte, hogy nyisson bankszámlát a saját nevére, és ennek fejében alkalmanként néhány ezer forintot fizetett neki. A barátnő öt különböző pénzintézetnél hat bankszámlát nyitott, amelyekre az áldozatok összesen közel 2.000.000 forintot fizettek be. Ezeket az összegeket szinte azonnal leemelték a számlákról, és mindent feléltek.
A kunszentmiklósi nyomozók 54 rendbeli csalással gyanúsítják a fiatal felnőttet, emellett pénzmosás bűntett elkövetése miatt is felelnie kell. Barátnője a pénzmosásban tettestársa. Az ügyben a rendőrök a napokban befejezték a vizsgálódást. A két nő ellen vádemelést javasolnak, így az iratokat átadták az ügyészségnek.