Közélet

Utcára vonultak a bírák Magyarországon

Szombat délután 1-kor tüntetést szerveztek a bírák, és a Kossuth térről az Igazságügyi Minisztérium elé vonultak, hogy felszólaljanak az igazságszolgáltatás függetlenségéért. A Magyar Bírói Egyesület (MABIE) által szervezett demonstráció célja az volt, hogy a kormány által belengetett igazságügyi reform és a szerintük méltatlan fizetések ellen emeljék fel hangjukat.

„Ha nem merem kimondani, amiben hiszek, akkor nincs jogom hinni benne” – mondta Boros Katalin, a demonstrációt szervező Magyar Bírói Egyesület (MABIE) elnöke – tudósított a Telex. Szerinte azért adnak hangot véleményüknek, mert az elmúlt időszakban sokakban kétség ébredt, hogy csorbulhatnak a bírók jogai. A bírók kiszolgáltatottá váltak az elmaradt béremelések miatt, miközben nem nyilatkozhatnak. Akkor tudják a társadalom javát szolgálni, ha a bírói függetlenség és az egzisztenciális körülmények is rendben vannak.

„Ha a függetlenség megrendül, minden egyes állampolgár jogai veszélybe kerülhetnek.”

Duro Sessa, az Nemzetközi Bírói Egyesület elnöke egyedülálló eseménynek nevezte, hogy a bírók utcára vonulnak tüntetni, mint most. Nem a saját érdekük miatt, hanem az állampolgárok javára. Az igazságszolgáltatás képviselőivel minden őket érintő döntés előtt konzultálni kell, jelentette ki.

Köszler Ferenc nyugalmazott törvényszéki tanácselnök azt mondta: nem örül, hogy a 2700 bírónak csak egy része jelent meg szombaton. Nekik ajánlotta a pápai mondást, miszerint „ne féljenek”.

„Az a bíró, aki fél, nem bíró többé. Idáig nem szabad eljutni.”

Szerinte a Kúria elnökének a bírók mellett lenne a helye, sajnálja, hogy nem jött el a megmozdulásra. Ott kezdődik a zsarnokság, amennyiben a törvényhozói és a végrehajtó hatalom maga alá gyűri a harmadikat, mondta. Szerinte a tiltakozás nem a bérekről szól, hanem a jogállamiságról és a bírói függetlenségről.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb