Zelenszkij: Kész vagyok lemondani az elnökségről, ha ez az ára Ukrajna NATO-tagságának

Volodimir Zelenszkij elnököt arról kérdezték a BBC szerint a sajtótájékoztatóján, hogy milyen biztosítékokra van szüksége Donald Trump amerikai elnöktől, és hogy „feladná-e” ukrán elnöki tisztségét a békéért cserébe.
„Ha azt akarják, hogy felálljak ebből a székből, akkor kész vagyok rá, és meg tudom ezt tenni Ukrajna NATO-tagságáért cserébe.”
– mondta, hozzátéve, hogy ezt boldogan megtenné a békéért.
Zelenszkij azt is mondta, hogy Ukrajna biztonsága most fontos, nem pedig 20 év múlva, és hozzátette, hogy nem az az álma, hogy akár egy évtizedig elnök maradjon.
Az ukrán elnök azt is mondta, hogy Ukrajna hajlandó tárgyalni az amerikai kormánnyal az ásványkincseinek kitermelésével kapcsolatban. Ahhoz, hogy ezeket az értékes nyersanyagokat megosszák, az Egyesült Államoknak rá kéne vennie Vlagyimir Putyin elnököt, hogy fejezze be a háborút – tette hozzá. Zelenszkij szerint Ukrajnának biztonsági garanciákra van szüksége, és az eddig felajánlott alkutervezetek szerinte nem elegendők, de a tárgyalások azért haladnak. A mostani nyilatkozat egyértelmű enyhülés ahhoz képest, hogy néhány nappal ezelőtt Kijev elutasító volt Washington ajánlatát tekintve. Zelenszkij azután beszélt erről, hogy Oroszország nagyszabású dróntámadást indított Ukrajna ellen, egy nappal a háború harmadik évfordulója előtt.