Hamarosan óraátállítás, kezdődik a nyári időszámítás: 60 perccel kevesebbet alhatunk Kecskeméten

Idén sem marad el a sokak által várt, de megint csak sokak által kevésbé várt tavaszi óraátállítás. Ezúttal március 30-án, a hónap utolsó hétvégéjének vasárnap éjjelén kell hajnali 2 óráról 3 órára állítani az óráinkat, így egy órával kevesebbet alhatunk Kecskeméten.
A tudomány és a közvélemény régóta közös álláspontot képvisel az évenként kétszer esedékes óraátállítással kapcsolatban: ma már semmiféle gazdasági előny nem származik belőle, viszont megterheli az emberi szervezetet, ezért meg kellene szüntetni.
LEGTÖBBEN A NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁST VÁLASZTANÁK
A 24.hu azt írja, hogy a kezdeményezés óriási támogatottságát látva a politika is reagált, az Európai Parlament 2019 tavaszán megszavazta az óraátállítás uniós szintű eltörlését. Ennek határideje 2021 lett volna, amit a Covid miatt kitoltak 2024-re, de azóta sem került rá sor. Nagyon sokan – közöttük a magyarok is – a nyári időszámítást preferálják, számítva arra, hogy a korai sötétedést megelőző nappali világosság tovább tarthat. A téli verzió hívei pedig a kora reggeli sötétség meghosszabbodása miatt berzenkednek.
EGY HETE KERÜLT SZÓBA AZ ÓRAÁTÁLLÍTÁS
Pont egy hete tartott Kormányinfót Gulyás Gergely. A miniszter újságírói kérdésre elmondta, hogy amennyiben az Európai Unió egységes döntést hoz az óraátállítás megszüntetéséről, Magyarország inkább a nyári időszámítás állandósítását támogatná. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a témával kapcsolatban elmondta, hogy az eddig álláspontja változatlan maradt: “megvoltunk eddig az óraátállítással, de ha meg kell szüntetni, akkor maradjon a nyári időszámítás” – fogalmazott Gulyás Gergely.