Egy pillanatot nem tétlenkedett: szabadnapos Bács-Kiskun vármegyei rendőr segített újraéleszteni egy idős férfit az út mellett

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyik munkatársának is köszönheti az életét az az idős férfi, akit újra kellett éleszteni. Mint megtudtuk, a rendőr kolléga azonnal felismerte, hogy segítségre van szükség, egy pillanatot nem tétlenkedett, ennek köszönhetően hozzájárult a sikeres életmentéshez.
A rendőrség beszámolója szerint Tiszakécskéről Nagykőrös felé utazott szabadidejében Komarek Pál r. főtörzsőrmester 2025. május 23-án délelőtt. Az úttest szélén egy nő kétségbeesve telefonált, mögötte egy személygépkocsi állt, amelynek bal hátsó ajtaja nyitva volt.
MENTŐHELIKOPTER JÖTT A BETEGÉRT
“Kollégánk megállt, és ekkor látta meg, hogy az autónál egy férfi próbál segíteni eszméletlen utastársán. A rendőr azonnal odarohant és az eszméletlen időskorút óvatosan az úttestre vitték, ahol megvizsgálta. Miután nem volt légzése, valamint pulzusa, megkezdte a mellkaskompressziót. A nő folyamatosan kapcsolatban volt a mentőszolgálattal, akik perceken belül a helyszínre érkeztek, és átvették az újraélesztést. A helyszínen végig jelen volt kollégánk, aki a mentőhelikopter érkezéséig segítette a mentősök munkáját” – írták a beszámolóban, majd hozzátették, hogy a helyszíni újraélesztés sikeres volt, és miután stabilizálták az állapotát, a mentőhelikopter kórházba szállította az idős férfit.