
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, idén 29. alkalommal rendezi meg az ÁGOTA Alapítvány az ÁGOTA Tábort. Tass-Alsószenttamáson, ÁGOTA Falván az önkéntesekkel, segítőkkel együtt több mint ezren táboroznak a nagymúltú eseményen. A tábor célja, hogy a családjukból kiemelt gyermekek megtapasztalják, ugyanolyan értékesek, mint a vérszerinti családjukban élő fiatalok.
Az ÁGOTA Táborban KÁSZPEM® szemléletrendszer alapján élményprogramokba ágyazott kliens csoportos foglalkozásokkal építik, fejlesztik a résztvevők önbizalmát, jövőképét. Tehát miközben a gyermekek napról napra új élményeket élnek át, színpadi és sportsikereket érnek el, megtapasztalják, hogy mindenki értékes tagja a közösségnek és az egész társadalomnak.
A már megszokott élményprogramok mellett különleges és látványos kalandra is invitálták őket. A Tűzfészek Tűzzsonglőr Társulat tagjai káprázatos álomvilágot varázsoltak a ÁGOTA Falvára.
Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője a program elején úgy fogalmazott: „Ez a tűz a ti ragyogásotok. Így ragyogja be a ti jelenlétetek ezt a tíz napot.”
A táborozók nem győzték kapkodni a tekintetüket a csodálatos előadás közben. Az alábbi videóban visszatekintünk a legemlékezetesebb pillanatokra: