Szijjártó Péter: a héten Magyarországra látogat Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter, magyar-ukrán kapcsolatok folyamatos romlása Kijevet terheli

A magyar-ukrán kapcsolatok folyamatos romlása miatt a felelősség egyértelműen Kijevet terheli, de a kormány továbbra is a párbeszéd híve, ezért a héten Magyarországra látogat az ukrán diplomácia vezetője – ezt közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az izraeli kollégájával közös sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a magyar-ukrán kapcsolatok folyamatos romlása miatt a felelősség egyértelműen, s kizárólagosan Kijevet terheli. Ennek alátámasztására kifejtette, hogy nem Magyarország vette el az itt élő ukránok jogait, hanem épp Ukrajna veszi el folyamatosan a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogait.
CSAKIS RAJTUK MÚLIK
“Hogy hogyan lehetne javítani a kapcsolatokon? Hát úgy például, hogy az ukránok visszaadják az összes olyan kisebbségi jogot a magyaroknak, amit elvettek. Ez csakis rajtuk múlik. Hogyha a korrupcióellenes jogszabályt vissza lehetett csinálni egy perc alatt európai nyomásra, akkor a kisebbségi jogokat is vissza lehet adni pont annyi idő alatt” – vélekedett. “A probléma az, hogy amíg az Európai Uniónak valamiért fontosabb volt a korrupciós intézmények hovatartozása az ukrán államigazgatásban, addig egyáltalán nem érdekli őket a kárpátaljai magyarok sorsa” – folytatta.
FOLYAMATOS PÁRBESZÉD KELLENE
Szijjártó Péter kiemelte, hogy ő továbbra is híve a folyamatos párbeszédnek, amelynek keretében ezen a héten Budapestre látogat ukrán kollégája, Andrij Szibiha, ha minden jól megy. “Készen állok rá, hogy megvitassam vele mindezeket a kérdéseket sokadszor. Az elmúlt tizenegy évben nem tudom hány tucatszor találkoztam négy különböző ukrán külügyminiszterrel. Mindig elmondtam, mit szeretnénk, mindig az ellenkezője lett, de hát hogy is mondjam, a diplomácia és a külpolitika ilyen, próbálkozzunk újra” – fogalmazott az MTI szerint.