Közélet

Nagy Márton a minimálbérről: kétszámjegyű emelkedésre van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége

A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség 14. Makrokonferenciáján.

Nagy Márton felidézte, hogy a hároméves bérmegállapodás alapján idén januártól 9 százalékkal nőttek a minimálbérek, jövő januártól 13 százalékos, 2027-től pedig 14 minimálbér-emelkedés lenne esedékes. A tervezett makrogazdasági pálya ugyanakkor elmozdult, ezért az érintettek most vitatkoznak az emelés mértékén – idézi az MTI.

AZ ÁLLAM SEGÍTHET ÖSSZEHÚZNI A KÉT OLDALT

A miniszter arra számít, hogy a munkavállalói érdekképviseletek 12-13 százalékos emelést kérnek majd, a munkáltatók pedig 9-10 százalékot. Az állam segíthet “összehúzni” a két oldalt, de hogy ez mennyibe kerül, az azon is múlik, milyen távol lesznek egymástól az álláspontok – fogalmazott. Nagy Márton kiemelte, hogy a kormány az elmúlt 15 évben 28-ról 13 százalékra vitte le a szociális hozzájárulási adót. A munkáltatók kérik a 12 százalékra történő csökkentést, de az 1 százalékpontos csökkentés évente 200 milliárd forintot vesz ki a költségvetésből. A büdzsé szempontjából fájdalmas lépés, de nem biztos, hogy el lehet kerülni, ha kétszámjegyű minimálbér-emelkedést szeretnénk – fejtette ki.

MÚLT HÉTEN ÜLÉSEZTEK, MESSZE MÉG A TÁRGYALÁSOK VÉGE

A Portfolio azt írta, hogy a múlt héten ülésezett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), amely arra hivatott, hogy megállapodjon a minimálbér és a szakmunkás bérminimum alakulásáról. Már most látszik, hogy messze még a tárgyalások vége. A munkáltatók és a munkavállalók felmérték egymás pozícióit, de nagyon távol vannak egymástól az álláspontok. “Teljesen más gazdasági helyzet van, nem tartható a korábbi bérmegállapodás” – közölte Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke azzal kapcsolatban, hogy meglesz-e 2026-ban a 13%-os minimálbéremelés, amelyről korábban megállapodtak.

STAGNÁLÁS VAN

“Egy jelentős gazdasági növekedés várakozásával lettek meghatározva a béremelési mértékek, de helyette stagnálás van. A szakszervezetek ragaszkodnak a korábbi alkuhoz, de ez irreális. A magasabb átlagbéremelkedés is a korábbi gazdasági várakozásokkal lett tervezve” – tette hozzá Rolek. “Nem akkor kell bért emelni, amikor romlik a munkavállalók életszínvonala, hanem akkor, amikor meg szeretnénk őket tartani. Ha az átlagbérek 9-10 százalékkal emelkednek, akkor ez a mértékű fizetésemelés kifizethető a minimálbéreknél is” – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb